Nem valószínű, hogy ő nyeri el az évtized édesapja címet.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, miután kiderült, hogy a most 42 esztendős epilepsziás lányát 11 évig tartotta bezárva egy betonbunkerben, Prahova megye egyik elszigetelt részén. A 70 éves Nicolae Manolache teljes elzártságban tartotta a lányát, aki betegsége ellenére még orvosi ellátást sem kapott.
A bunker inkább raktárknak nézett ki belülről, a nő számára egy kanapé, egy büdös hőtőszekrény, és egy bádogvödörből rögtönzött latrina szolgáltatta az „összkomfortot”.
Emlékeznek még a Kampusch-ügyre? Az osztrák Natascha Kampuscht 1998-ban, tízéves korában rabolta el Wolfgang Přiklopil, majd 8 éven keresztül egy föld alatti betonpincében tartotta fogva. A mostani eset ilyen szempontból hasonlít az akkorira, nem lenne csoda, ha ugyancsak nagy sajtóvisszhangot kapna, főleg, hogy még hosszabb ideig tartott a sanyarú fogság.
Nicolae Manolache – aki 2002-ben tért vissza Amerikából Jugureni községbe – elismerte, hogy bezárva tartotta a lányát, de azzal mentegetőzött, hogy a lány hajlamos volt elkóborolni az erdőbe, ahol esetleg baja eshetett volna. Az embertelen körülményekre már nem tudott magyarázatot adni, mint ahogy arra sem, miért nem biztosított neki orvosi ellátást.
A bunkert egyébként véletlenül fedezte fel egy helyi rendőr, így bukott le Manolache.
Az áldozattal a nyomozók nem tudtak koherens beszélgetést folytatni, a legtöbb kérdésre a „nem tudom”, vagy a „nem hiszem” választ adta, de azt határozottan tagadta, hogy apja is vele élt volna a bunkerben, ahogy azt Nicolae Manolache megpróbálta elhitetni a rendőrökkel. Manolache korábban mindenkinek azt hazudta, hogy a lánya még mindig Amerikában van, holott már 2011 óta tartotta bezárva a betonbörtönében.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.