// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus

Miből főzzünk remeket: csillagtök, pisztráng és főtt kukorica vagy grillsajt, földimogyoró és spagetti?

// HIRDETÉS

A patisszon ezúttal az ismertebb panír helyett rizottóba kerül, a főtt kukoricaszemeket pedig nem a csőről csemegézzük, hanem egy ízletes salátába tesszük.

Csillagtökös rizottó rozmaringos pisztrángfilével

A rizottó szereti a törődést. Az egyszerűen csak fedő alatt főzött rizs helyett a rizottó folyamatos kevergetéssel lesz igazán finom. Igaz ez a patisszonnal feldúsított változatára is.

Dinszteljük meg kevés olajon/vajon a héjastul felkockázott csillagtököt, majd forgassuk össze a rizzsel és enyhén pirítsuk meg. Ezután öntsük hozzá a bort és indulhat a folyamatos kevergetés és alaplével való pótolás, ahogy a rizsszemek magukba szívják a folyadékot. Mikor elfogyott a kimért alaplé, keverjük össze a kaporral, parmezánnal és adjunk hozzá kevés vajat is, hogy igazán selymes, krémes állagot kapjunk.

A rizottót pár percig fedő alatt még mindenképp pihentessük tálalás előtt. Kissé fapados megoldás ugyan, de ha 2 ek ételízesítővel összeforraljuk a kimért vizet, azzal is megpróbálhatjuk elkészíteni, ha nincs alaplé mélyhűtve, vagy nem főzünk egy gyors zöldséglevest.

A filézett pisztrángot sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg porrá őrölt rozmaringgal, majd kevés olajban óvatosan, hogy ne törjön össze átfordításkor, süssük ropogósra mindkét felét. Jól illeszkednek és kiegészítik egymást az ízek és textúrák: a fehérboros, kapros krémes rizottóé és a fűszeres, ropogós pisztrángé.

Hozzávalók:

1 kisebb csillagtök felkockázva (20 dkg),

2 dl rizs,

5 dl alaplé,

1 dl fehérbor,

3 ek parmezán,

diónyi vaj,

egy marék apróra vágott kapor,

só,

bors.

Egy adag hozzávetőleges költsége: 9 lej.

Földimogyorós spagetti saláta grillsajttal

A panírozott, bundás rántott sajt helyett egy igazán könnyed megoldás, ha grillsajtot sütünk. Ehhez még kerti sütőre sincs szükségünk, ha van egy rácsozott, bordázott edényünk.

A sütés csupán pár perc, készítsünk mellé egy ugyancsak gyorsan összerakható, laktató spagetti salátát, amihez a sós vízben megfőzött spagettit hűtsük vissza és utána keverjük össze a felkockázott paradicsommal, főtt kukoricával és őrölt földimogyoróval, kevés olívaolajat hozzáadva, sózva, borsozva ízlés szerint.

A főtt kukorica igazi nyári csemege, de valljuk be, másnap fogyasztva már nem az igazi. Azonban a csőről lefejtve, e saláta részeként jól fel tudjuk használni. De elkészíthetjük konzerves főtt kukoricával is. Kipróbálni mindenképp érdemes.

Hozzávalók:

A salátához:

25 dkg vékony spagetti (spagettini),

2 db paradicsom,

5 ek főtt kukorica (lehet konzerves is),

4-5 ek őrölt, pörkölt földimogyoró,

2 ek olívaolaj,

só,

bors.

Egy adag hozzávetőleges költsége: 6 lej.

Bea konyhája
Bea konyhája

A szerzőről

Kolozsváron él és dolgozik. Ételekről ír, amiket maga készít és tálal a virtuális térben is. Azt vallja, hogy a konyha egy kreatív tér, ahol napi szinten jól megférnek egymás mellett az autentikus, hagyományos ízek és az újszerű, világkonyhai elemek.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit
Székelyhon

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit

Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.

// még több főtér.ro