// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
belevágtak rendesen

Iohannis és az ismerős katona

// HIRDETÉS

Iohannis száraz pátosza és Ciucă tábornok refrén-beszéde az a közéleti giccs, amelyet az Ismeretlen Katona sírjához a román politikának társítania sikerült.

Január 24-én, Románia „Kis Egyesülésének” ünnepén Klaus Iohannis megszokott száraz pátoszával mondott beszédet Bukarestben az Ismeretlen Katona emlékművénél. Annál az emlékműnél, amelyet 1923-ban, vagyis öt évvel az első világháború harci cselekményei és három évvel a békeszerződések megkötése után avattak fel, immár nem csupán a világháborúban elesett 350 ezer román katona emlékére, hanem a „Nagy Egyesülés”, Nagy-Románia megteremtésének a tiszteletére is. E beszéd alatt Iohannis mellett egy ismert katona állott: Nicolae Ciucă, Románia tábornok-miniszterelnöke, aki maga is beszéd-hozzájárulással adózott az ünnepi alkalomnak.

Benedict Anderson, a nacionalizmuselméletek egyik klasszikus szerzője szerint

a modern nacionalizmus kultúrájának kevés érdekesebb jelképe van, mint az Ismeretlen Katonának szentelt emlékművek.

Az a nyilvános és szertartásos tisztelet, írja, amellyel ezeket az emlékműveket illetik, azért parancsoló, mert igazából senkit sem temettek alájuk, tehát olyan áldozatról van szó, amely teljesen „absztrakt”, azaz bármikor megszemélyesíthető, a pillanat politikai igényeinek megfelelően.

A román nemzeteszme kialakulása egyfajta történelmi versenyfutás volt az Ismeretlen Katona alatt létező üres hely (absztrakt jelentéstartalom) konkrét, politikai alkalmakhoz simuló gondolati-ideológiai feltöltésére. De kevés mai román történész van, aki érzékeli, hogy ebben a jó kétszáz éves versenyfutásban két alternatíva körvonalazódott.

Az egyik: egy közép-európai modell, amely a nacionalizmust ‒ nemzetépítést ‒ a közép-európai, birodalmi keretek között élő kis népek „önmegvalósításaként” láttatja. Ebben a kultúra, a nemzeti irodalom, a nemzet történelmének a felfedezése (vagy „feltalálása”) játszotta az alapvető szerepet, amelynek folyamatában egy nemzeti elit kristályosodott ki, és amely aztán a nemzeti kultúra elterjesztésével, tehát mindenképpen kultúraalapozóan „ébresztette” a népét, hogy – végül ‒ politikai terveket fogalmazzon meg, majd kivitelezzen, eljutva a nemzet államának a megteremtéséig. Erre az útra lépett rá az erdélyi románság a görögkatolikus elit révén.

A másik változat: a sikeres politikai vállalkozóé vagy a jól számoló fejedelemé, aki felülről teremt országot, egyesít területeket ‒ katonailag és/vagy bürokratikusan ‒, hogy aztán szembesüljön a problémával: állam már van, de állampolgári közösséget összekapcsoló kultúra még szükségeltetik hozzá. Ez utóbbira jó példa az olaszok útja a 19. században. Amikor Garibaldi és Mazzini megteremtette az egységes Itáliát, az író-politikus Massimo d'Azeglio rémülten kiáltott fel: megteremtettük Olaszországot, de nincsenek olaszaink! E második modellt követte a fanarióta uralom utáni, kifinomult politikai érzékre szert tevő havasalföldi-moldvai bojárság tehetséges képviselője, Alexandru Ioan Cuza. Ő lett a „Kis Egyesülés” hőse, a 19. századi „kis” Románia, a felülről, bürokratikus egyesítéssel létrehozott ország megteremtője.

A két román modell közötti különbséget sikeresen elfedte, hogy a havasalföldi egyesítés az állampolgárok („románok”) felülről történő megteremtéséhez gyorsan átvehette azt az ideológiai készterméket, amelyet az erdélyi románok dolgoztak ki saját nemzeti ébredésükre, szívós kulturális munkával (a latin betűs írás, a modern román sajtó stb. megteremtésével).

Hogy az átvétel nyomán a nemzetikultúra-teremtő lendület helyébe a bürokratikus egyesítés egyszerűsített ideológiai szótára lépett

– az ma már sok román történész számára egy nehezen észrevehető fejlemény.

Az Ismeretlen Katonához társítható „nemzeti képzelőerőt” azonban ez a fejlemény szabja meg. Nem csupán arról van szó, hogy a román államépítés során a bürokratikus egyesítés éthosza győzött, amint ez a szimbolikus térben egyébként jól látható. Hiszen a román városok köztereit nem az erdélyi modellt megjelenítő Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană) szoborcsoportja, hanem a katonai-bürokratikus egyesítést jelképező, középkori zsoldosvezér Mihály vajda (Mihai Viteazul) szobra uralja szimbolikusan. Inkább arról van szó, hogy a bürokratikus hatalomépítés sokkal kevésbé tudja az igazi nemzeti szolidaritást kellően kiterjeszteni és az adódó politikai pillanatoknak megfelelő kulturális támpontokkal ellátni.

Ezért marad tehát az üres rítusgyakorlat, amelynek előterében a bürokratikus hatalomműködtetés ismerős katonái tesznek-vesznek. Akár úgy, mint most Ciucă tábornok, aki boszniai és afganisztáni békecsináló küldetése idején írta, vígan plagizálva, doktori disszertációját. Iohannis száraz pátosza és az általa kiválasztott tábornok-miniszterelnök refrén-beszéde továbbra is az a közéleti giccs, amelyet az Ismeretlen Katona sírjához a román politikának társítania sikerült.

Kattintott észkorszak
Kattintott észkorszak

A szerzőről

Politológus, publicista, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének docense.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Katar-zis az Európai Parlamentben
2022. december 30., péntek

Katar-zis az Európai Parlamentben

Eva Kaili ma már egy jéghegy csúcsa. Amit még nem tudunk: hogy milyen intézményi ökológia hozta létre az Európai Parlamentben ezt az eddig láthatatlan „jéghegyet”, melynek méreteire vonatkozóan csak sejtések lehetnek abból kiindulva, hogy jelenleg közel hatvan európai képviselő és eurobürokrata ellen folyik rendőrségi vizsgálat.

Csoda: 500 lejt kapott Istentől egy kolozsvári prédikátor
2022. október 19., szerda

Csoda: 500 lejt kapott Istentől egy kolozsvári prédikátor

A kolozsvári prédikátor csodája mellett megemlékezünk az X-Faktoros szenátor agresszív viselkedéséről, a bukaresti sofőroktató korrupt ügyleteiről, sőt Japánba is ellátogatunk, ahol egy egészen szürreális baleset történt.

Rózsa, rózsa, bazsarózsa levele!
2022. szeptember 30., péntek

Rózsa, rózsa, bazsarózsa levele!

Ünnepi videóval tisztelgünk Románia hivatalos nemzeti virága előtt: éljen a bazsarózsa! Emellett pedig érkeznek a már megszokott, országunkat érintő témák, mint például a rendőrpofozás, üzemanyaglopás és kokaincsempészet.

Gorj és Dolj, gyász és gáz
2022. szeptember 16., péntek

Gorj és Dolj, gyász és gáz

Az ősz beköszöntével visszatér a Miafáma, hogy ismét összegyűjtse széphazánk fura, nevetséges és agyfagyasztó történéseit.

Globalizmus – összeesküvés-elméletek nélkül
2022. szeptember 14., szerda

Globalizmus – összeesküvés-elméletek nélkül

A jólét gazdasági talapzatának az autonómiája tette lehetővé a felső középosztály „játszadozó politikáját”, azt, hogy a politika eloldozza magát a valóságtól és a bátor ideológiai kísérletezések terepévé váljon.

A medve és az ital nem játék, de mi van a lopott motrokkal?
2022. július 22., péntek

A medve és az ital nem játék, de mi van a lopott motrokkal?

Javában tombol a nyár, pörögnek a fesztiválok, de egy videónyi abszurdumot így is sikerült összegyűjteni a Miafámába. Mit kereshet egy medvebocs a maroshévízi strandon? Miért ne fogyasszunk alkoholt pedagógus vizsga előtt? Ja, és hányszor érdemes ellopni ugyanazt motorbiciklit? Kattints a videóra, a kávészünetbe pont belefér.

A miccs és sör ünnepe
2022. május 06., péntek

A miccs és sör ünnepe

Május elsején, a miccs és sör ünnepén is bizonyította az ország, hogy mennyire kulturáltan tud szórakozni. Ez itt a Miafáma, tartsanak velünk!