// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Az írástudók fészbukos köztársasága

// HIRDETÉS

A Greta Thunberg által keltett klímaőrület nem más, mint a „túlfeszült lényeglátás” globalizálódása.

Látnokian vette észre Tocqueville, hogy a francia forradalom századában a politika világa két elkülönült tartományra oszlott, amelyek között Franciaországban – Angliától eltérően – nem volt érintkezés: az egyikben kormányoztak a tapasztalat és a status quo alapján, az „úgy-ahogy-lehet” nevében, a másikban pedig megfogalmazták a kormányzás alapját képező elvont eszméket. Ez utóbbi volt az „írók köztársasága”: az értelmiségi politizálás első formája. Ők, az írástudók építették fel azt a képzeletbeli társadalmat, amelyben minden egyszerűnek, rendezettnek, egységesnek, méltányosnak és ésszerűnek látszott, ők voltak azok, akik meghonosították azt a politikafelfogást, hogy az „igazi”, a „nemes” politizálás egy-két, a rajongás legmagasabb fokán képviselt eszme erejével és érdekében történik. Majd ők kezdték azt gondolni, hogy az „úgy-ahogy-lehet” mentén babráló politikusokat el kell űzni.

Amit Tocqueville megpillantott, alighanem a politika lényegéhez tartozik, és később, a XX. században többen is felfigyeltek erre. Bibó, például, a „túlfeszült lényeglátók“ és a „hamis realisták“ közötti mély ellentétről írt.

Nos, ennek a kettősségnek az öröksége a ma politikájában is jelen van. Csak észre kell vennünk az ugyanazt a teljesen megváltozott körülmények között.

A Greta Thunberg által keltett klímaőrület nem más, mint a „túlfeszült lényeglátásglobalizálódása. Megmutatta ennek az új világnak azt az ijesztő arcát, hogy mivé növeszthető egyetlen eszme a globális médiumok korában.

A post-truth világa ez, ahol az igazság új formái alakultak ki annak alapján, hogy a közvélemény formálásában a tények szerepe alárendelődött az érzelmi ráhangolódásnak és a személyes meggyőződéseknek.

De hol érnek be és össze e személyes meggyőződések, hol válnak „közösségi tényekké”? Az internetizált világban, ahol mindenki „írástudóvá” tudott válni és forgalmazhatta a rendről alkotott, átélésre ajánlott eszméit, a hasonló érzelmeknek és lelkesültségeknek olyan kis körei alakultak ki – a véleménybuborékok –, amelyek kizártak minden, a véleménygettóhoz nem illeszkedő érvet. Így az otthonosság nagy élményét adták, de annak árán, hogy megszűnt a kommunikáció a párhuzamos világok, a buborékok között.

Greta Thunberg elkötelezettsége a véleménybuborékok Facebook-os világában növekedett. Egy eszme – vagy inkább: érzelem – kisgömböcéből nőtt naggyá, olyan óriásgömböccé, amely most már a globális politika területére gurult be. Sőt, annak lett nagy hatású terméke. Le lehet ezt egyszerűsíteni ugyan egy 16 éves kislány autizmusára, melyet felelőtlen szülei – talán üzleti mohóságukban – használni engednek, de itt már a globális politikában jelenik meg az a két tartomány, amelyet Tocqueville a demokrácia hajnalán megfigyelt.

A kattintott észkorszak „írástudói” által kimunkált fészbukos véleménybuborékok lelkesítő termékeit a klímabiznisz ügyeskedői kezdik használni. Előbb a hamis realisták, majd a realista üzletemberek módján. Egyre több jel utal a globális klímavédelmi üzem zavaraira és korrupciós kísérőjelenségeire. Nemrégiben a nemzetközi Amazon Watch, az Amazonas-medence védelméért létrehozott civil szervezet által gyűjtött adományokról derült ki, hogy annak csak egy kis részét fordították az ott élő őslakosokra, akikért a gyűjtés folyt. A többi a közösségi médiára, tehát a véleménybuborékok fenntartására ment. A Vestas, a világ legnagyobb szélturbina-gyártója a CNN Veszélyben a klíma című műsorát szponzorálja.

Mivel a környezetvédő politika hasznai a távoli jövőbe rajzolódnak bele, bizonytalanul, de a környezeti veszélyek itt és most érzékletes plaszticitással is megjeleníthetőek, e kettő – a lehetséges, bizonytalanul prognosztizálható eredmények, valamint a látható veszélyek – közötti bonyolult összefüggések a politika egyszerűsítő nyelvén nem magyarázhatóak el, marad az érzelmekre apelláló legitimáció. Ahogy Björn Lomborg dán környezettudós elmondta: a környezetbarát technológiában érdekelt vállalatok a hadiipari lobbi módszereivel igyekeznek félelmet kelteni és fenntartani. És erre még rátevődik egy globális politika önigazoló érdeke is, amellyel folyamatos akciózásának szükségességét igazolja.

Greta Thunberg szúrós tekintetében és klímaőrző rajongásában mindez összegződik: a klímabiznisz reklámigénye, egy államoktól elszakadó globális politika önigazoló szükséglete, valamint az értelmiségi, de már klasszikus értelemben nem „írástudó” politizálás új – véleménybuborékos – módjának a kialakulása. Ennek a megértése a ma egyik nagy kihívása.

Kattintott észkorszak
Kattintott észkorszak

A szerzőről

Politológus, publicista, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének docense.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro