// 2025. május 19., hétfő // Ivó, Milán

Az Indexre tett sajtószabadság

// HIRDETÉS

Ami az Indexnél történt, az egy végpont, de nem a sajtószabadságé, hanem a sajtószabadsággal kapcsolatos, gondosan ápolt illúzióké.

A történet a szereplők szintjén ismert. A lap közvetlenül egy alapítvány, a Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonában van, amelyet egy cégcsoport „ölel körül”. E cégcsoportban szerzett tulajdont a kormányhoz és Fideszhez közel álló Vaszily Miklós, aki az egyik korábbi – KDNP-s – tulajdonos vagyonrészét szerezte meg. Vaszily így kisebbségi résztulajdont szerzett az alapítványt létrehozó cégben, és ugyanakkor felerészben tulajdonosa lett az Index hirdetési felületeit is értékesítő Indamedia-csoportnak.

E változásokat követően az üzleti spekuláció politikai hisztériába csapott át, amely

ismét napirendre tűzte a magyarországi jobb-bal-vita egyik vezértémáját, a „médiafölény” kérdését.

Konkrétan azt, hogy az Orbán-kormány egyre növekvő befolyása a médiára lebontotta-e a létező/nem létező baloldali fölényt. Bár e kérdés ma már nem taglalható a politikai szenvedélyek auráján kívül, az valószínűleg nem tűnik igazolhatónak, hogy bármelyik politikai oldal úgy tudná uralni a médiát, hogy közben megakadályozhatja ellenfelei és a szavazók tömegkommunikációs térben való találkozását.

A „médiafölényért” folyó éles küzdelmen túl az Index körül keletkezett politikai hisztériának van azonban néhány további magyarázata is.

Az egyik: a sajtószabadság és szólásszabadság fogalma közötti különbség tisztázatlansága, illetve a kettő olykor tudatos összekeverése.

A sajtószabadság 18-19. században kialakult amerikai fogalma eredetileg csupán két dolgot jelentett: a) az állam sajtóba való beavatkozásának kizárását és b) az utólagos felelősségre vonás lehetőségét a sajtóban megjelent tartalmakért.

A szólásszabadság viszont az alapvető emberi jogokkal együtt jelent meg a francia forradalmat követően. A két fogalmat sokáig maga a jogtudomány is differenciálatlanul kezelte – csak lassan alakult ki az a gondolkodás, hogy két különböző jogról van szó.

A fő kérdés: kiket illetnek meg ezek a jogok? Míg a szólásszabadság esetében egyértelmű, hogy az egyén jogáról van szó, a sajtószabadság esetében már összetettebb a kérdés. Itt a jog alanya a média, amelyen intézményi entitást (lapot, tévé- és rádió-szerkesztőséget stb.) kell érteni. E jogalanynak a negatív értelemben vett szabadságán kívül (hogy munkáját beavatkozástól mentesen végezheti) kötelezettségei is vannak: a tájékoztatás, a közvélemény sokszínű „karbantartása”, hozzáférés biztosítása a közérdekű információkhoz.

Ha média munkásai e feladatokat csak a szólásszabadság alapján látnák el, akkor ez – paradox módon – épp

a sajtószabadság leértékelődéséhez vezetne, mert kilúgozódna belőle a média sajátos társadalmi szerepe:

a közérdek meghatározása, a széles, de a közvélemény által befogadható véleménypaletta biztosítása. Ezért van az, hogy – például – az újságírók szerkesztőségen belül szűkített szólásszabadsággal élhetnek csupán, szolgálniuk kell azt a tematizációs és tájékoztatási stratégiát, amelyet az illető médium felvállalt, és saját véleményüket csak a médiára vonatkozó speciális szabályozás keretei között érvényesíthetik. Ezek korlátozóak az egyéni szólásszabadság felől tekintve, de ugyanakkor a média munkásait többletvédelem is megilleti, például jogokat kapnak az információforrásaik védelméhez, különleges belépési és hozzáférési jogosultságokat stb.

A média társadalmi szerepe tehát korlátozza és célirányossá formálja az újságírói véleményszabadságot. Az újságíró elsősorban csak arról publikálhat, amit a szerkesztőség vezetői témakörként kijelölnek a számára. És ez az „arról” tulajdonképpen egy „akkéntet” is megszab…

A sajtószabadság jogosultjai a média „tulajdonosai” (magánvállalkozók, intézményfenntartók stb.) is.

Ők alkalmazzák és bocsátják el az újságírókat, szerkesztőket, ők határozzák meg a médium politikai irányvonalát. A „tulajdonosok” – összességükben – a véleményklíma fő alakítói. Bár a médiában az újságírók, műsorvezetők, szerkesztők közölnek, illetve az ő hangjuk hallatszik, a „tulajdonosok” némák maradnak, azonban az előbbiek kiválasztásával mégis az utóbbiak határozzák meg a véleményklíma alakulását. Az újságírók, a műsorvezetők, a szerkesztők „sajtószabadsága” abban áll, hogy szabadon vállalják a médium irányvonalán belüli munkát – a sajátos szakmai és etikai szabályok keretében, autonóm módon tevékenykedve –, és szabadon távoznak, amennyiben úgy gondolják, hogy felfogásuk eltávolodott a véleményalakítás adott irányvonalától.

Az Index Dull Szabolcs főszerkesztő által vezetett újságíró-csoportja azonban nem az egyszerű távozást választotta, ahogy tette például Bari Weiss, a The New York Times véleményrovatának szerkesztője. hanem a sajtószabadság és szólásszabadság fogalmának némi keverésével egy olyan

hisztériakeltésbe kezdett, amelynek további okait is érdemes számba venni.

Ezek sorában fontos körülmény – némiképp paradox módon– a szerkesztőség összeforrottsága, mind szakmai, mind eszmei szempontból. Olyan tőke ez, amely már önmagában is kínálta a politikai instrumentalizáció lehetőségét. Ugyanis az Index eddigi ellenzéki politikai horizont-teremtő képessége jóval felülmúlja a magyar ellenzéki pártokét – akár külön-külön, akár együttesen, „összefogásban” vesszük is azokat. Az Index tehát olyan potenciált sejtetett a politikaformálásban, amely meghaladta e pártok bornírt Orbán-ellenességét. Stratégiaformáló képességet ígért, elemzői kapacitást mutatott – egyszóval Ellenzék volt, pártattribútumok nélkül. Így érthető, hogy a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező változás – amelynek politikai következményeiről eddig csak spekulációk születtek – szabad tétté formálta ezt a potenciált, politikailag felüllicitálta a Dull Szabolcs vezette csapatot. Így lett e potenciál szabad politikai préda.

A másik – szemléleti – körülményt Dull azon álnaiv megfogalmazásában pillanthatjuk meg, hogy eddig létezett, tehát ezután is létezhet olyan lap, ahol „nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni”.

A „független, objektív újságírás” azonban mítosz.

Még ha el is tekintünk a direkt „megrendelésre” történő hír- és véleménygyártástól, „független objektivitás” az élet, a világ tényeinek és eseményeinek a leírásában akkor sem létezik. A tények kimetszése társadalmi kontextusukból minden esetben az újságíró személyes tapasztalatának, értékvilágának is függvénye, és e választásait még azok a külső – nem kényszerszerű – elvárások is tovább formálják, amelyeket az „aktuális”, „közérdekű” fogalmában sűrűsödnek össze, és amelyeket szerkesztőségek, újságíró-közösségek nap mint nap újrafogalmaznak a maguk számára. Innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy mindez ideologikusan integrálódjon a véleményklímába. Nincs egyértelműen definiálható határ a tájékoztatás és a befolyásolás között.

Mindazonáltal az objektivitás mítoszának a fenntartása hatalmi kérdés is.

Hiszen aki az „objektív nézőpont” birtokában van, az már a „végső igazság” kimondásának az előjogával is rendelkezik.

Ezért az „objektivitás” legitim mércéjének a birtoklása tulajdonképpen egy hegemonisztikus attitűdöt takar. A mítosz erejét viszont az adja, hogy nem csupán pőre politikai-hatalmi érdekek tartják fenn – része az európai kulturális hagyománynak is. Egyfajta ateista vallás, amely az egzakt tudományosság kikezdhetetlen presztízsét a véleményklíma rendező elvévé kívánja avatni. Illúzióként folyamatosan megújul, bár most az Index-történet ismét rámutat arra, mennyire gyenge alapokon áll.

Az objektivitást és semlegességet abszolutizáló újságírás-koncepció tehát a véleményklíma elszegényítését célozza. És ha ez az „objektivitás” a vitathatóság elvetését is jelenti, akkor lényegében belülről, az újságíró szakma belsejéből tagadja a sajtószabadságot.

Kattintott észkorszak
Kattintott észkorszak

A szerzőről

Politológus, publicista, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének docense.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Fall Sándor

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Megtisztelő-e, hogy Crin Antonescu Székelyföldre látogatott, és ha igen, akkor miért nem?

Varga László Edgár

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Elmentem az operába, hogy „lássam élve” Tamás Gábort

Sólyom István

Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.

Van-e lövésünk arról, mi a medvehelyzet Romániában?

Sánta Miriám

El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Elnökválasztás az őrület határán
Főtér

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!
Krónika

Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!

Megnyerte a megmérettetésen függetlenként indult Nicușor Dan a romániai államfőválasztást, miután a hivatalos szavazatszámlálás alapján előnye behozhatatlanná vált ellenfele, George Simion számára.

Nagyon szoros a verseny, fej fej mellett Nicușor Dan és George Simion – hírek kedden
Főtér

Nagyon szoros a verseny, fej fej mellett Nicușor Dan és George Simion – hírek kedden

Két közvélemény-kutatás eredményei is megjelentek kedden, izgalmas eredményeket mutatnak. Szatmár megyében a csomagtartóból árultak 1,5 millió euró értékű műkincseket, amik egy franciaországi múzeumból tűntek el.

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből
Székelyhon

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből

Ismét közösen szavazott George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje Călin Georgescu volt független elnökjelölttel Mogoșoaia-n.

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában
Krónika

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában

A belföldi szavazóhelyiségek megnyitásával vasárnap megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen a voksolásra jogosult mintegy 19 millió nagykorú állampolgár eldöntheti, ki lesz az ország következő elnöke.

Hargita és Kovászna megye jól teljesít
Székelyhon

Hargita és Kovászna megye jól teljesít

Nagy a szavazókedv Székelyföld két megyéjében: Hargita és Kovászna megyében 11 óráig többen mentek el szavazni, mint két héttel ezelőtt délig. Maros megyében egyelőre nincs „meglepetés”.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Fall Sándor

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Megtisztelő-e, hogy Crin Antonescu Székelyföldre látogatott, és ha igen, akkor miért nem?

Varga László Edgár

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Elmentem az operába, hogy „lássam élve” Tamás Gábort

Sólyom István

Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.

Van-e lövésünk arról, mi a medvehelyzet Romániában?

Sánta Miriám

El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.

// HIRDETÉS