A helyszín a Mikó-vár, ahol a nagysikerű Rippl-Rónai tárlat után csontok várják november 14-étől a nagyérdeműt.
A héten hazaszállították Kaposvárra a Rippl-Rónai tárlat anyagát, jövő héten pedig már a Magyar Természettudományi Múzeum izgalmas, arcrekonstrukciós kiállítását, a Szóra bírt csontjaink című vándortárlatot fogadja a Csíki Székely Múzeum. Mint Gyarmati Zsolt múzeumigazgató elmondta, az elvárt látogatottsági számot mérték a Rippl-Rónai kiállításon, közel tizenhatezren voltak kíváncsiak az első modern magyar festő munkáira.
Az intézményvezető ugyanakkor közölte, hamarosan nem mindennapi tárlat érkezik a Mikó-várba. „Embertani kiállítást fogadunk a jövő héten, amelyen ismert magyar személyiségek arcrekonstrukcióit láthatják az érdeklődők. A Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című vándortárlata többek között magyar királyok vagy Janus Pannonius fejét, arcát rekonstruálja. Érdekes szakmát ismerhetnek meg a látogatók: az arcépítész munkáját” – ismertette röviden a november 14-étől látogatható tárlatot.
Hozzáfűzte, hogy a kiállítás nemcsak az anyaországi múzeum anyagát ismerteti, hanem kiegészül a Székelyföldön utóbbi években végzett ásatások során felszínre hozott csontokból álló régészeti anyaggal.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.