// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Oszkár nem csak az Oscar-díjas filmeket szereti

// HIRDETÉS

Legyen az magányos vagy társas elfoglaltság, sötét moziterem vagy kerthelyiség: filmet nézni jó!

Néha Oszkár is átadja magát a filmművészet élvezetének, azonban ilyenkor nem feltétlenül az Oscar-díjas filmekre kíváncsi, hanem azokra az alkotásokra, melyek szűk vagy tágabb környezetében születtek, saját fészkéhez köthetőek. 

Az 5. Kolozsvári Magyar Filmnapok szervezői – Tranzit Alapítvány, Erdélyi Magyar Filmszövetség, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – is hasonló elgondolás mentén állították össze a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt szervezett filmes eseménysorozat programját.

Két szekcióban lesznek vetítések, szakmai beszélgetések.

A FilmHíd szekció augusztus 19 –23. minden délelőtt rajzfilmekkel várja a családokat a Művész moziban. Állandó programja között szerepel a Mesesátor és az Álomsátor működtetése (a KajaTanya és a Bulgakov között), ahol bárki elmesélheti saját történetét vagy álmát bevállalva annak a „veszélyét” is, hogy forgatókönyv készülhet belőle. A FilmHíd szekció meghívására érkezik Kolozsvárra Bodrogi Gyula színművész, itt mutatják be az ÉN Kolozsvár elnevezésű projektet is. Olyan filmeket lehet majd megtekinteni, mint például a Xantus Gábor Tört kövön. Emlékképek a Házsongárdi temetőből című dokumentumfilmje, Mundruczó Kornél Fehér isten című thrillerje, vagy Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmje.

A Kolozsvári Filmszemle szekció a kolozsvári vonatkozású filmek szemléjére törekszik a játékfilmtől az animációs filmig, a némafilmgyártástól a jelenig. Kolozsvári alkotók és műhelyek filmjei Kolozsvárról és a nagyvilágról, illetve Kolozsvár és a kolozsváriak a nagyvilág alkotóinak filmjeiben. A házigazdák, beszélgetések moderátorai: Dimény Áron és Jakab-Benke Nándor lesz. Helyszín: Tranzit Ház, nagyterem/Tranzit udvar (Barițiu/Malom u. 16. sz., bejárat a Névtelen utcáról).

Érdekesnek ígérkezik a Bisztrai Mária kolozsvári színésznővel, továbbá a Kallós Zoltán folkloristával, valamint a Román Televízió idén 45 éves fennállását ünneplő magyar adásának munkatársaival zajló beszélgetés. A Holokauszt-emlékév apropóján, csütörtökön ehhez köthető filmeket mutatnak be, míg péntekre virradóan az idén elhunyt, kolozsvári születésű Jancsó Miklósra emlékeznek egy éjszakai vetítéssorozat keretében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei
Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro