A rejtőzködő író ugyanis Kolozsváron lép fel.
Remélhetőleg felismerhető testi valójában, nem pedig valami trükkös megoldást választva lesz jelen az Álljunk meg egy szóra estsorozat következő állomásán az az író, akit csak Centauriként ismer a magyar irodalmi élet és az olvasóközönség, amellyel honlapján és Facebook-oldalán tartja a kapcsolatot. A titokzatos szerző persze eddig is közölt fotókat magáról, de azokon jószerivel azonosíthatatlan.
Centauri igazi modern garabonciás, vándor lélek, megveszekedett természetjáró és az utazás szerelmese, érthető tehát, hogy legújabb regénye, a Jákob botja az amerikai irodalom nagy csavargójáról, Jack Londonról szól – sőt maga végigjárt egy „Jack London-túrát”. „A túrán Jack London csavargásához hasonló bizonytalanságot akartam elérni. (...) Az egyik lényeges elem az volt, hogy még az útirányokról is az olvasók döntöttek, így sosem tudtam reggel, hol kötök ki este” – nyilatkozta erről egy tavalyi interjúban.
Ugyanott mondta ezt egy esetleges erdélyi fellépésről: „Ha szóba kerül, fontolóra veszem, bár tíz év alatt csak egy író-olvasó találkozóm volt itthon, egy pedig Észtországban. Viszont ezen az egyen az olvasók megszavazták, milyen túrára menjek legközelebb, és a Farkas-túra nyert elsöprő fölénnyel. Márpedig a környéken legkönnyebben talán Erdélyben fotózhatnék farkast. Szóval könnyen lehet, hogy arrafelé vetődöm még az idén.”
Nos, tényleg errefelé vetődik, január 26-án, csütörtökön 19 órától fog fellépni a kolozsvári Bulgakovban, ahol László Noémi beszélget majd vele. Talán még egy újabb túrát is megszavazhatunk neki.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.