Kemény igazi nagy költő. És kedden Kolozsváron találkozik az olvasóival.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Álljunk meg egy szóra elnevezésű beszélgetéssorozata folytatódik, igenn illusztris vendéggel. László Noémi, az estek állandó házigazdája ezúttal Kemény István költőt, írót faggatja, vélhetőleg szokott utánozhatatlan stílusában. Emlékeink szerint Kemény nem kifejezetten bőbeszédű ember, a találkozás már csak ezért is érdekesnek ígérkezik.
Az Álljunk meg egy szóra korábbi vendégei Markó Béla, Cserna-Szabó András, Fekete Vince és Vida Gábor voltak.
Amíg el nem felejtjük: a Kemény-estet június 30-án, kedden este 7 órától tartják a kolozsvári Bulgakov kávéházban. Aki szereti a jó irodalmat, annak ott a helye.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.