// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Megvan a MéDiák programja!

// HIRDETÉS

A kolozsvári diáksajtó nyílt napján nagyon erős produkciók várhatóak. Olyan headlinereket jelentettek be mint: Magyari Tivadar, Könczey Elemér, vagy Tibori Szabó Zoltán!

Ünnepel a Káfé Rádió, a Campus és a Perspektíva. A buli házigazdái a Babeş−Bolyai Tudományegyetem Kommunikációsai, valamint az Újságírás szak hallgatói. Ízelítőnek a bemutatkozókból:

Könczey Elemér

„Munkaidőben grafikus, emellett másodállásban három gyerek édesapja. Szabadidőben korszakalkotó és művész. Mindezeken kívül egyetemi oktató a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Kedvenc elfoglaltsága: megkísérelni naponta a világ megmentését egy rajzban, elvállalni minden létező munkát, felkérést vagy éppen előadást, amire a diákjai felkérik. Kevésbé kedvelt elfoglaltsága: nem ismert.”

Cseke Péter

„Tizenöt éve dolgozom a sajtóban, és már egyre valószínűbb, hogy újságíróként fogok nyugdíjba menni. Tizenhárom évet nyomtatott lapok (Krónika, Új Magyar szó) szerkesztője voltam, közel két éve a maszol.ro portált irányítom. A tizenöt év alatt hatalmasat változott a média világa. Mivel a változásokat saját bőrömön tapasztaltam, azt hiszem, hosszasan tudnék beszélni arról, mire számíthat egy pályakezdő újságíró. A nyílt napon riasztó jelenségekről is tudnék beszélni, de arról is, hogy a sajtós munkát nagyon meg lehet szeretni.”

Soós Róbert

„Négyévesen édesanyámnak arra a kérdésére, hogy mi akarsz lenni kisfiam, ha nagy leszel, azt válaszoltam, hogy bohóc. És úgy érzem félig már sikerült. 36 év alatt megtanultam magamon röhögni, most már csak másokat kell rávennem erre.”

És itt a menetrend is:

10:00–11:30 A három sajtóorgánum (Campus, Káfé Rádió, Perspektíva) bemutatkozója

11:45–12:45 Gergely Zsuzsa: A rádiózás

13:00–14:00 Magyari Tivadar: Az egykori Campus és Perspektíva létrejötte és alakulása

14:00–15:30 ebédszünet

15:30–16:30 Könczey Elemér: A diáksajtó vizuális lehetőségei

16:45–17:45 Zörgő Noémi: A diáksajtó márkázása

18:00–19:00 Seer László: Az online sajtó lehetőségei

19:30–21:30 Kerekasztal-beszélgetés a mai sajtó kihívásairól – Kiss Gábor, Tibori Szabó Zoltán, Soós Róbert, ifj. Cseke Péter

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro