Vasárnapig tart a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
Több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója várja a közönséget a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely ma kezdődik a Millenáris parkban – írja az MTI.
A könyvfesztivál díszvendége idén Daniel Kehlmann német író lesz. A Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke adja át a német szerzőnek, akit Darvasi László laudál a négynapos rendezvény megnyitóján.
A kortárs német irodalom „csodagyerekeként” számon tartott író 1975-ben Münchenben született, jelenleg Bécsben és Berlinben él. Regényei és esszékötetei már huszonéves korában hatalmas kritikai és közönségsikert arattak Németországban, a világhírt pedig A világ fölmérése című regénye hozta meg számára: csak Németországban 2,3 millió példányt adtak el belőle és 46 nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Kritikusai világszerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tudását, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik.
A könyvfesztivál díszvendég országa ezúttal Szerbia lesz, ehhez kapcsolódva számos szakmai program, könyvbemutató és pódiumbeszélgetés várja a délszláv ország irodalma iránt érdeklődőket. A Szerb Köztársaság részéről Vladan Vukosavljevic kultúráért és médiáért felelős miniszter mond köszöntőt a fesztivál csütörtöki megnyitóján.
A könyvfesztiválon a kortárs román irodalom is képviselteti magát, Románia könyvstandja irodalmi rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
A vasárnapig tartó rendezvény egyik kiemelkedő eseménye az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, amelyre idén 18 országból érkeznek résztvevők. A KKM-Balassi Intézet hét országból vár könyves szakembereket idei programjára. A Kis Könyves Éjen 30 budapesti és vidéki könyvesbolt szervez kulturális programokat, amelyekről a kiskonyves.blog.hu oldalon lehet tájékozódni.
A könyvfesztivál részletes programját a www.bookfestival.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.