// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Kolozsvár is felvonul az éghajlatért

// HIRDETÉS

Globálisan nagy menet lesz, lokálisan majd meglátjuk délután. Aki jön, hozzon ernyőt is.

Ma délután öt órától a kolozsvári Főtéren is összegyűlnek azok, akik csatlakozni szeretnének a legnagyobbnak beharangozott, globális felvonuláshoz, amit azért szerveznek, hogy a világ vezető politikusai ráébredjenek, az emberek törődnek az éghajlatváltozás problémáival, és tenni szeretnének azok negatív következményei ellen.

A vezető politikusok ugyanis szeptember 23-án gyűlnek össze New Yorkban az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalákozóján, miután az ENSZ is meghúzta a vészharangot. Szeptember elején indított kampányában gyakori áradásokra, viharokra, sivatagi hőmérsékletre és extrém szárazságra figyelmeztet olyan helyeken, ahol eddig ezek nem jelentek meg, de ha így folytatódik a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése, akkor gyakorivá válnak. 

Ami nemcsak az emberek komfortérzetét bolygatja meg, hanem olyan radikális gondokkal szembesíti őket, hogy nem lesz mit egyenek, igyanak vagy éppen hogy lakjanak, ha a tengerparti városokat elönti az óceánok megemelkedett szintű vize.

A kampányba betársult a legnagyobb online petíciós honlap, az Avaaz.org, és New Yorkba, illetve a világ nagyon sok városába felvonulást hirdetett mára, hogy a polgárok ráébresszék a politikusokat, igenis figyelik, mit tesznek a klímaváltozás csökkentése, negatív következményeinek megelőzése, elhárítása érdekében.

Sokan ugyanis úgy vélik, a politikusok azért nem mernek radikális, bátor megoldásokhoz folyamodni, mert félnek, hogy elveszítik tisztségeiket, a polgárok leszavazzák őket. Ilyen értelemben a mai felvonulás a globális döntéshozók kvázi bátorítása. Az emiatti ellenérzésekről itt egy remek angol cikk.

A hazai városokban (Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron, Szatmáron, Marosvásárhelyen stb.) utcára vonulók helyi érdekű zöld döntéseket is követelnek főként az erdőirtások kérdésében, amelyek köztudottan áradásokhoz, elsivatagosodáshoz és a levegő minőségének romlásáház vezetnek:

  • áttérés 100%-ban megújuló és alternatív energiaforrásokra 2050-ig jól megtervezett szakaszokban;
  • jól kigondolt és hatékony környezetvédelmi szabályozás;
  • a kiterjedt és illegális erdőirtások megállítása, az erdők védelme, újraerdősítés a letarolt területeken; a nyers deszka exportjának minimumra csökkentése és az olyan fafeldolgozás bátorítása, amely jelentős hozzáadott értéket képvisel, az illegális favágók és erdőirtók szigorú és hatékony megbüntetése, ebből az újraerdősítés finanszírozása;
  • a városi fák túlzott visszametszésének, kivágásának megállítása, a felelősök megbüntetése, a zöldövezetek kiterjesztése és olyan szabályozás, intézkedések bevezetése, amelyek biztosítják az egészséges városi mikroklímát;
  • a kőolaj-, energetikai és vegyipar által szennyezett talaj és vizek méregtelenítése;
  • a nagy szennyezők megbüntetése, a fosszilis üzemanyagok használatának visszaszorítása az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében;
  • biztonságos kerékpárutak;
  • váltás energiahatékony és zöld közlekedési eszközökre;
  • olyan bányászati és kitermelési technológiák betiltása, amelyek rombolják a természeti környezetet, és növelik a széndioxid-, illetve metánkibocsátást: például a palagáz kitermelése;
  • a szennyező, környezetvédelmi szabályokat megszegő cégek szigorú és büntetőjogi felelősségrevonása;
  • a lakosság és a politikusok korrekt tájékoztatása az éghajtlaváltozásról, ennek következményeiről és az ezt okozó technológiákról, hogy az emberek felelős döntéseket hozhassanak.

A kolozsvári menet a Főtérről indul, a Deák Ferenc utcán át a prefektúra épületéhez megy, onnan vissza a központba a Béke térre a Diákművelődési Ház elé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro