Kék farkasok özönlik el a Bethlen bástya dallamára a kolozsvári Bulgakov kávéházat.
FRISSÍTÉS: most érkezett a módosító üzenet az esemény Facebook-oldalára: a Király László-est betegség miatt elmarad.
Király Lászlót aligha kell bemutatni a kolozsvári, erdélyi irodalomolvasóknak: az Amikor pipacsok voltatok, a Ballada a fáradt asszonyokról, a Sétalovaglás, a Fény hull arcodra, édesem vagy a Kék farkasok olyan címek, amelyek talán még azok számára is mondanak valamit, akik nem kifejezetten szerelmesei az erdélyi magyar lírának és prózának. Hát még azok számára, akik igen!
Király László 1943-ban született Sóváradon, költő, író, szerkesztő, garabonciás. Legközelebb az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra című estsorozatának következő beszélgetésén találkozhatnak vele az érdeklődők, február 24-én, este 7 órakor. A házigazda – mint már megszokhattuk – László Noémi.
Trelleborg felé fut
egy fél fekete eb.
Köd zabálja a fákat
– egyre nehezebb.
Őszi tejben leng
a világ bizonytalanul.
Megőszülsz ósdi becsületben
– lopni tanulj!
Találomra belövöldözünk
sejthető házak ablakán.
Hűtlen szeretőinket
eltalálhatjuk talán.
Becsapottak, jégre csaltak
fojtó nappali éje ez.
Naiv harcosok hős homlokára
hűsítő hahota permetez.
S jól lenne, ha nem volna nem-jól,
és könnyű – de egyre nehezebb.
S a sínek között Trelleborg felé
csak lohol a fél fekete eb.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.