Szoktál a zuhany alatt énekelni? Vagy egy kisvárosi garázszenekarban? Ez a pályázat neked szól.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatot második alkalommal hirdeti meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület. Céljuk a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. „Emellett szeretnénk lehetőségeinkhez mérten felkarolni azon zenekarokat, akiknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák a tehetségüket a nagyközönség előtt” – írja a szervezők közleményében.
A tavalyi pályázaton huszonhárom zenekar nevezett be a versenybe, negyvenhét dallal. A zsűri a szöveg minőségét, a zenei alapot, a szöveg és a zene együttműködését, illetve a dal színpadképességét értékelte. A versenyben öt helyezést és egy különdíjat osztottak ki, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 címet a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma nyerte el.
A zenekarok stúdió- és tévéfelvételeket, koncert-, illetve fesztivál-fellépéseket nyertek, országhatáron innen és túl. Becsléseik szerint idén a pályázó zenekarok száma eléri majd a negyvenet, a beküldött dalok száma pedig akár a százat is meghaladhatja.
És végül a legfontosabb információ: a pályázat beküldési határideje szeptember 30. Idén a zsűri négy tagból áll – André Ferenc költő, slammer, Balázs Imre József irodalomtörténész, költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető. A gálaestnek és a díjkiosztónak a Bulgakov & Macskaház ad otthont, november 12-én.
A pályázati felhívás és az űrlap elérhető ezen a honlapon és ezen a Facebook-oldalon.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.