// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

Így találj magadnak erdélyi celebet

// HIRDETÉS

Játékosokat keres a Campus Show, Kolozsvár első, diákok által készített televíziós vetélkedője. Már izzítják a kamerákat.

Az első Campus Show az amerikai What’s my line?  című tévés műsor mintájára készült tavaly májusban. A show előkészítését, szervezési feladatait és az operatőri, műsorvezetői feladatköröket is a Babeș – Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos hallgatói és a Campus diákportál szerkesztői vállalták, Stanik Bence társult egyetemi oktató irányításával. 

A diákok egyetemista köntösbe bújtatták az amerikai vetélkedőt, céljuk olyan önálló televíziós tartalom előállítása volt, amit szívesen fogyasztanak a kolozsvári diákok. És amelynek forgatásán jól lehetett keverni a szakmai tapasztalatot és kellemes szórakozást. 

A játék során egyszerre négy letakart szemű játékosnak kellett kitalálnia, hogy ki a velük szemben ülő neves erdélyi személyiség, aki a számukra feltett IGEN/NEM kérdésekre válaszolt. 

A játékban részt vevő hírességek:

" target="_blank">Koszorus Krisztina (Koszika) énekes,

" target="_blank">Magyari Tivadar író, szociológus, Bréda Ferenc író, költő, irodalomtörténész (a cím fölötti videóban),

" target="_blank">Miklós Gyuri zenész, Talpas Botond, az Igen, tessék!/Da, poftiți elnöke, Keszeg Anna egyetemi oktató,

" target="_blank">Orbán Katalin televíziós műsorvezető és

" target="_blank">Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor.

Idén újra megszervezik a Campus Show-t, ezúttal az újságírás szak Media Spectator Szakkollégiumának segítségével. Változik a helyszín, a Junkyard kocsma helyett a BBTE Színház és Televízió karának stúdióterme ad otthont a show-nak, a koncepció viszont ugyanaz marad.

A második Campus Show-t március 26-án forgatják. A vetélkedőre jelentkező játékosoknak nem kell mást tenniük, minthogy egy mondatban megfogalmazzák, hogy miért szeretnének a Show-ban részt venni, és az ezt tartalmazó üzenetet elérhetőségeikkel együtt elküldik a campus.szerk@gmail.com e-mail címre március 23-ig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden
Főtér

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro