Kolozsvár egyik legfontosabb kulturális intézménye fennállásának hetedik évfordulóját ünnepli, nem is akárhogyan.
Hetedik éve működik az Ecsetgyár: a művészeti központ 2016 októberében ünnepli az évfordulót, mégpedig Kolozsvár legnagyobb, 7 napon át tartó képzőművészeti eseménysorozatával.
A 7 év, 7 tér, 7 nap programsorozat szeptember 30-án, pénteken indul a Galériák Éjszakájával, amelyet az Ecsetgyári Galériák és Művészek Szövetségének (EGMSZ) köszönhetően idén először Kolozsváron is megrendezésnek, a bukaresti Ephemair Egyesülettel együttműködésben – tudósít az EGMSZ közleménye.
Hét kiállítótér lesz kinyitva éjfél utánig, a kiállítások a szervezők által biztosított ingyenes tárlatvezetések keretében tekinthetők meg.
Nézzük tehát, milyen ínyencségekben lehet részük a művészetkedvelőknek.
Az ecsetgyári IRINA M Műhely, BARIL, BÁZIS, INTACT TÉR, NANO, non+ULTRA és SABOT pénteken, szeptember 30-án 19:00 és 01:00 óra között lesznek nyitva az érdeklődők számára.
A Galériák Éjszakája keretén belül az IRINA M Műhely bepillantást enged új kiállításába, amelyet Voica Pușcașiu kurátor rendezett Hard Candy címen Ioana Iacob és Irina Măgurean munkáiból. A kiállítás megnyitóját október 6-án, 19:00 órakor tartják, és megtekinthető október 30-ig.
A művésznők munkái két különböző médiumon keresztül – festészet és fotó – járják körbe a női szexualitást őszinte és eredeti megközelítésben, elkerülve a szándékoltan sértő és sokkoló közhelyeket, amelyeket kortárs társadalmunk minduntalan megismétel – írja a közlemény.
A BARIL Arantxa Etcheverria második egyéni kiállítását nyitja meg Architectures címmel. Az installáció szeptember 30 és november 11 között tekinthető meg.
A művésznő által rajzolt vagy festett hálózatok a tér definíciói, jól átgondolt keretek közé szorított formák, tudatosan tiszta vonalak, amelyek egyszerű szimmetriái sokkal komplexebb intenciókat sugallnak.
Berszán Zsolt New Works című kiállításának finisszázsa a BÁZISban egybeesik a Galériák Éjszakájával, így nyílik még egy utolsó alkalom megtekinteni a művész legújabb munkáit.
Október 6. és november 30. között a Bázis Samuel Salcedo spanyol művész egyéni kiállítását rendezi meg Half-Naked címmel. Munkáiban Salcedo az emberi fajról elmélkedik kritikus és önkritikus távolságtartással, ironikusan közelítve az élet leggroteszkebb, nevetségesebb és naív aspektusaihoz, ugyanakkor minden értékítélettől mentesen.
A NANO Galériában Csíki Szifianna művésznő és Gabriel Marian kurátor nyitják meg a Galériák Éjszakája alkalmából a Construction Time Again című kiállítást, amely október 20-ig látogatható.
A fémtárgytöredékekből, régi órák és elektronikai cikkek alkatrészeiből összeállított kisméretű installációk révén projektjük – a megfogalmazás szerint – „a mesterséges tereket vizsgálja, a struktúrák létrehozásának mély emberi igényét, amelyek az élet ideális feltételeit testesítik meg leegyszerűsített, rendszerezett és funkcionális formákban, amelyek természeti környezetben megvalósíthatatlanok”.
Az INTACT TÉR az Intact Kulturális Alapítvány gyűjteményéből rendezett kiállítással várja látogatóit a Galériák Éjszakáján, Alin Bozbiciu, Radu Băieș, Cornel Brudașcu, Mircea But, Lucian Popăilă, Oana Năstăsache művészek munkáival, október 6-án pedig, csütörtökön este 19:00 órakor az I can see no art anymore! című kiállítás megnyitójára, amelynek keretében a FLUXUS, a 60-as évek legradikálisabb és legkísérletibb művészeti csoportjának a történetét dokumentáló munkák lesznek láthatók.
A SABOT Galéria a Belong anywhere. Meat floating job position című kiállítás keretében Pepo Salazar baszk képzőművész multimédiás installációját mutatja be, aki Spanyolországot képviselte a 2015-ös Velencei Biennálén. Pepo Salazar kritikus nézőpontból tematizálja a társadalmi jelenségeket, a tömegmédiát és a fogyasztói kultúrát. A művész is jelen lesz a szeptember 30-i megnyitón, a kiállítás november 11-ig tekinthető meg.
A Galériák Éjszakájával egyidőben nyílik egy új kiállítótér is az Ecsetgyárban. A non+ULTRA helyet nyújt mind kurátori kísérletek, mind 89 után született fiatal képzőművészek számára. A kiállítótér 2 projekttel indul: szeptember 30-án, pénteken 19:00 órától nyílik a Club Papucho – kurátori maszatolás Maciej Parzydło, Aleksandra Sadulska és Stefano Calligaro szervezésében, míg október 6-án, csütörtökön 19:00 órától a 89plusplus #1 című kiállítás nyílik meg, amely Marius Fodor, Natalia Lazurca és Matei Păcurar nagyon fiatal művészek munkáit mutatja be.
Két további kiállítótér, az Atelier Patru (Eroilor 34/4) és a IAGA Contemporary Art (Cloșca 9-11) is részt vesz az EGMSZ által szervezett Galériák Éjszakáján, és meghosszabbítják nyitvatartásukat szeptember 30-án este, ugyanakkor a CLUJOTRONIC művészeti és elektronikus zenei fesztivál (Ștefan cel Mare tér 18) is bekapcsolódik a rendezvénybe.
A 7 év, 7 tér, 7 nap ünnepi program pénteken, október 7-én zárul a szentendrei ART CAPITAL 2016 fesztivál bemutatójával, amelynek keretében 15 kolozsvári képzőművész munkája is megtekinthető nemzetközi hírű kortárs képzőművészek alkotásai mellett.
A 7 év, 7 tér, 7 nap programsorozat része a Képzőművészet a közösségért az Ecsetgyárban projektnek.
A részvétel minden rendezvényen ingyenes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.