Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kolozsvárnak is van „Oktoberfestje”, csak ezen nem a sörök, hanem a filmek iránti szomjúság játssza a főszerepet. A Filmtettfesztet, amely a kortárs magyar filmművészet legjelentősebb erdélyi seregszemléjének számít, rendszerint október elején rendezik, idén már 22. alkalommal. És ami fontos: bár a központi helyszínnek Kolozsvár számít, nemcsak a kincses városban tartanak vetítéseket és rendezvényeket, hanem összerdélyi/partiumi/bánsági szinten, idén például 19 település 26 helyszínén. További számok: 10 új magyar nagyjátékfilmet mutatnak be, 4 klasszikus remekművet, 3 egészestés dokumentumfilmet, illetve a Filmgalopp elnevezésű versenyszekció rövidfilmjeit, és jópár meghívott is jelen lesz – nem fogunk itt felsorolást és névsorolvasást tartani, akit érdekel, nézze meg a filmtettfeszt.ro oldalon. Viszont: kiemelünk a fesztivál kínálatából 5 programpontot (filmet, eseményt, meghívottat), amiről úgy gondoljuk, hogy „must see”. Hogy miért épp ötöt és miért épp ezeket – ennyi önkényes szubjektivitás engedtessék meg nekünk. Ja, az idei Filmtettfeszt október 5. és 9. között zajlik – lássuk a Főtér megelőlegezett toplistáját!
Igen, „csak” így. Nagyon kevesen élhetnek a magyar glóbuszon olyanok, akik nem ismerik Halász Judit nevét: dalain, megzenésített verselőadásain nemzedékek sora nőtt fel, sokan valószínűleg álmukból felriasztva is képesek lennének eldúdolni a Micimackót, a Csiribirit, a Bóbitát, az Altatót, a Szél hozott, szél visz elt és megannyi – főként gyerek- és ifjúsági – slágert. Olyannyira, hogy ez el is homályosította kicsit a tényt, hogy kiváló színművész, több klasszikus magyar film női fő- és mellékszereplője – ezek közül két mesterművet, a Szabó István rendezte Szerelmesfilmet és Rózsa János Pókfociját vetítik a fesztiválon, amelynek Halász Judit lesz a díszmeghívottja, férjével, a már említett Rózsa Jánossal együtt. És még valami: a népszerű művésznő pont a Filmtettfeszt idején, október 7-én ünnepli a 80. születésnapját, itt, Kolozsváron – úgyhogy ezúttal a közönség énekelhetné el neki, hogy Boldog, boldog, boldog születésnapot!
Köztudott, hogy Kolozsvár a magyar film egyik bölcsője: a múlt század elején a kincses városban Janovics Jenő vezetésével virágzó filmgyártás működött. A nagyhatalmú színházigazgató és filmrendező, illetve producer valóságos „Kolozswoodot” teremtett, kár, hogy a keze alatt készült némafilmek tucatjaiból alig néhány maradt fenn. Janovics Jenő 150 évvel ezelőtt született a kárpátaljai Ungváron, a Filmtettfeszt pedig több programponttal is igyekszik felhívni a figyelmet az életművére – amelyet, örvendetes módon, mintha a román kulturális élet (elsősorban a TIFF) is kezdett volna felfedezni az utóbbi években. Konferenciát szerveznek az emlékére, ismét levetítik A tolonc című restaurált némafilmet (amelynek Janovics a forgatókönyvírója, a Casablancával később Oscar-díjat nyert Kertész Mihály pedig a rendezője), és bemutatják az eddigi legteljesebb pályaképet feldolgozó Janovics-monográfiát is. Erre mondják, hogy hiánypótló.
A kulturális után a természeti örökség következik, amely ugyanúgy az erdélyi identitás része. A Szabó Attila rendezte dokumentumfilm címére csak bólogatni tudunk. Nem valami szépelgő természetfilmről van azonban itt szó: a film témája – a Méregzöld mesék folytatásaként – az illegális fakitermelés és annak politikai és jogi vetületei. Középpontjában a bizonyára sokak által ismert szász-magyar környezetvédelmi és emberi jogi aktivista, Hans Hedrich áll, aki valóságos szélmalomharcot folytat a transzilván örökségnek számító erdők megóvásáért. Természetpusztítás, nagyvállalati és hatósági korrupció: „politikus nóta, aktuális téma”, hogy egy ismert
">dalt idézzünk, és ezzel fel is vezetjük a toplista következő pontját.
Bereményi Géza igazi reneszánsz művészember: író, költő, dalszövegíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a magyar társadalom közérzetének krónikása generációkon át. És igen, van neki egy legendás kalapja: ez a „főszereplője” annak a nemrég készült dokumentumfilmnek, amelynek egyes jeleneteit pont Kolozsváron forgatták. Papp Gábor Zsigmond rendező ismét összehozta Bereményit Eldorádó című filmjének egykori gyerekszereplőjével, az időközben szintén filmrendezővé nőtt Tóth Barnabással – az eredményt megtekinthetik a Filmtettfeszten. Emeljük kalapunkat!
A végére hagytunk egy sikergyanús közönségfilmet. Talán sokan emlékeznek még A vizsgára, Bergendy Péter és Köbli Norbert filmjére, amely egy fordulatos, az 1956-os forradalom leverését követő időkben játszódó ügynöktörténet. Nos, a Fazakas Péter által – szintén Köbli forgatókönyvéből – rendezett A játszma című thriller ennek a folytatása, Kulka Jánossal és Nagy Zsolttal a főbb szerepekben. Kommunizmus, ügynökvilág, ÁVO, kísértő múlt, lezáratlan ügyek, hatalmi harcok és szerelmi bonyodalmak – minden összetevő adott ahhoz, hogy ne unatkozzunk.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.
A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.
A közös koncert keretében újrafogalmazott magyar és román népdalok, saját szerzemények és nemzetközi slágerfeldolgozások szólalnak meg a szatmárnémeti filharmónia koncerttermében.