Bálint Arthur az erdélyi magyar film fekete mezes Don Quijotéja.
Kvázi magányosan ostromolja a filmművészet olümposzi szélmalmait. És sikerrel! Foglalkozását tekintve operatőr, filmrendező, szereplő, forgatókönyvíró, asszisztens, vágó és producer. Valóságos egyszemélyes filmstúdió. Bár inkább filmkészítőnek vallja magát. Ja, kétszeres Aranyszem-díjas. É egy rakás más díjas. Szóval mozgóképes nehézfiú, na.
Tisztelt nagyérdemű! Az ő filmjeiből láthatsz válogatást az Erdélyi Magyar Filmszövetség soron következő szeánszán, kedden, március 17-én este nyolc órától, a Bulgakov Kávéházban. Sőt, beszélgethetsz is vele, ha úgy alakul a helyzet.
Az est moderátora Boros Lóránd.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.