// 2025. október 24., péntek // Salamon

Emeld művészettel a pulzusszámod!

// HIRDETÉS

Ha kíváncsi vagy a kortárs művészetek lüktetésére, akkor a PulzArton a helyed.

Színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeket kínál a II. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyet szeptember 11. és 14. között rendeznek Sepsiszentgyörgyön. A Tamási Áron Színház és a helyi polgármesteri hivatal által szervezett fesztivál a játék, a játékosság jegyében zajlik, a meghívott előadások többsége pedig a színházhoz kötődik.

Fotó: Facebook/PulzArt, Vargyasi Levente

Többnyire olyan produkciókat hívtak meg, amelyek ritkábban elérhetők az erdélyi közönség számára. A pulzArt a fiatal pályakezdő művészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosít. A tavalyi részvétel után visszatér Sepsiszentgyörgyre Nagy József magyarkanizsai származású rendező-koreográfus-táncművész, aki a JEL Színház Woyzeck című előadását hozza el. Ez a produkció 2006-ban elnyerte az Európai Színházak Szövetségének Taormina nevű Európa-nagydíját. A fesztiválon részt vesz a bukaresti Odeon Színház, a Bárka Színház, a helyi Tamási Áron Színház, az M-Studio és az Osonó Színházműhely, valamint Fehér Ferenc táncművész és koreográfus két produkciója tekinthető meg.

A pulzArt idén nulladik nappal bővül, így a rendezvénysorozat már szerdán elkezdődik Feldmár András Az elme játéka - játék az elmével című online előadásával. Az irodalomkedvelő közönség találkozhat Mircea Cartarescu és Doina Rusti román írókkal, Kukorelly Endrével, Tompa Andreával és György Attila csíkszeredai íróval.

Csutak Magda, Mátyás László képzőművészek, Henning János és Kiss Bence fotóművészek kiállításai, valamint Cári Tibor és Baczó Tünde performansza is megtekinthető, esténként pedig koncertek lesznek. Koncertezik többek között Lajkó Félix, az Irie Maffia, Alexandru Tomescu és a The Qualitons is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni
Székelyhon

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni

Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.

// még több főtér.ro