Tizenegy településen lesznek rendezvények.
„Minden évben egy mottó köré tervezzük meg a Hunyad Megyei Magyar Napokat, az idén természetes volt, hogy az RMDSZ megalakulásának huszonötödik évfordulója égisze alatt szerveztük meg rendezvényeinket. Tavaly a közösségépítés éve volt, felvezetve ezáltal is az idei kerek évfordulót, hiszen tevékenységünk középpontjában továbbra is a közösségépítés áll, ugyanakkor a huszonöt éves születésnap egyben az új kezdet évét jelenti, amely a következő negyedévszázadot indítja el" – fogalmazott Winkler Gyula vasárnap, május 3-án a vajdahunyadi színházban, ahol a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitóját tartották.
Az RMDSZ sajtóirodájának közlése szerint a rendezvény díszmeghívottja Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete volt, az eseményen részt vett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese, valamint egy Vas megyei küldöttség, amelyet Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke vezetett, továbbá vendégek érkeztek Várpalotáról, Petrozsény testvértelepüléséről. A szórvány-székely együttműködés keretében pedig, a hagyományoknak megfelelően, a háromszékiek idén is részt vesznek a Hunyad Megyei Magyar Napokon.
Kofity Zoltán, az RMDSZ Vajdahunyadi Szervezetének elnöke és Takács Aranka önkormányzati képviselő házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket, Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, az RMDSZ nőszervezetének alelnökeként a szövetség kolozsvári kongresszusáról és az újratervezésről beszélt, míg Zákonyi Botond nagykövet azt hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a dél-erdélyi szórvány támogatásának ügyében.
A megnyitón második alkalommal adták át a Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjat, amelyet évente három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda. A kuratóriumi döntés szerint idén Szász János, Hunyad megye római katolikus főesperese, Máté Márta tanárnő, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Antal Amália, a lupényi magyarok fáradhatatlan közösségszervezője vehette át a kitüntetést.
A megnyitó kulturális programmal folytatódott, majd Nagy Feró tartott koncertet a vajdahunyadi színház nagytermében. A hatodik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvényei idén május 1–10. között zajlanak 11 településen.
Fotó: Facebook/Hunyad Megyei Magyar Napok
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.