// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Dzsesszcsemegékkel is vár a Szent László Napok

// HIRDETÉS

Hogyan szólnak Bartók Béla román táncai vagy a Szent László korabeli gregoriánok dzsesszre hangolva? Többek között ez is kiderül június végén Nagyváradon.

Az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok előrendezvényeit és felvezető programjait beharangozó hétfői sajtótájékoztatón kiderült, a június 18-ai nulladik naptól kezdve a fesztivál csúcspontját jelentő hétvégéig, kulturális események sokaságával várják a szervezők a királyi hét közönségét. A részletekről Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője, valamint vendége, Nemes István, a Posticum kulturális központ programigazgatója számolt be.

Az úgynevezett nulladik napra ütemezték be a hagyományossá vált, Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű kerékpártúrát. Aznap este pedig megnyitják Kósa Klára keramikusművész Lelkünk virágai című kiállítását a nagyváradi várban. A tárlat a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés.

A június 19-ei, hétfői nap lesz a kulturális fesztivál igazi nyitánya – koszorúzással, ünnepi gálával – amiről a szervezők egy későbbi sajtótájékoztatón terveznek beszámolni. Zatykó Gyula annyit elöljáróban elárult, hogy a megnyitó keretében a Fölszállott a páva tehetségkutató döntőseit is láthatjuk majd a Szigligeti Színház színpadán.

Június 20-án, kedden a Partiumi Keresztény Egyetemmel közösen tető alá hozott tárlatokat nyitják meg – erre szintén a későbbiekben térnek vissza. Aznap este mutatják be premierként Váradon Bicskei Zoltán rendező legújabb filmjét, az Álom havát, amelyet 19 órától, a rendező jelenlétében lehet majd megtekinteni a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A 2016-ban bemutatott, 50  perces film alaptörténete, hogy a török dúlásban kiürült Bácska pusztaságán bujdosók érkeznek a romjaiban is monumentális Aracsi Pusztatemplom falai közé.

Szerda este az operett szerelmeseit várják: ezúttal is a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult Operett Group Projekt lép a váradi vár kőszínpadára, magukkal hozva a műfaj nagy slágereit.

Az előző évektől eltérően már június 22-én, csütörtökön állni fog a nagyszínpad a várudvarban, Szent László legendák dzsesszre hangszerelve címmel a műfaj neves előadói lépnek színpadra, és adóznak magyar és román nyelven városalapító lovagkirályunk emlékének. Az előadás premier, ezek a dalok még soha sehol nem csendültek így fel – hívja fel a figyelmet a Szent László Napok sajtószolgálata. Az esemény kapcsán Nemes István, a Posticum kulturális központ programigazgatója elmondta, az egész várost meg szeretnék szólítani, hogy mindenki magáénak érezze Szent Lászlót.

A műsor első felében a rendkívül népszerű Harry Tavitian lép színpadra: műsorában Bartók Béla román táncait dolgozza fel dzsessz ütemekben, ugyanakkor középkori örmény dalokkal is megörvendezteti majd nagyváradi közönségét.

Az előadás második része szól majd tulajdonképpen Szent Lászlóról, ekkor a Balázs Elemér Group zenészei két ismert és elismert énekessel, Andrejszkij Judittal és Mizsei Zoltánnal kalauzolnak el Várad alapítója korába: gregorián énekek és Szent László alakját megjelenítő régi magyar egyházi népénekek hangzanak majd el dzsesszre hangszerelve.  Két dal között pedig két színész olvas fel részleteket odaillő Szent László legendákból, román és magyar nyelven egyaránt.

A Szent László Napok programjáért érdemes figyelemmel követni a fesztivál Facebook-oldalát és honlapját

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro