Bonchidai menyecskék, ugrálnak mint a kecskék... De nem csak bonchidaiakat, és nem csak menyecskéket várnak a Bánffy-kastélyba, ugrálni.
A Transylvania Trust Alapítvány idén is megszervezi a Barock Bonchidai Kastélynapokat (Barock, micsoda nyelvi lelemény), augusztus 29-én és 30-án, szombaton és vasárnap.
Lesz ott minden, mi szemnek, szájnak, fülnek, kéznek, zsebnek ingere. Könnyű- és nehézzenei koncertek, színház, bábszínház, kézművesség, kisállat-örökbefogadás, nagy patás állatokon poroszkálás, íjászat, borászat, gasztronómia, konferencia, filmvetítés, kiállítás, régiségvásár. Sőt, lovas birkózás és köbörebajnokság is (akármi legyen is az)! Az őshonos bonchidai sárbirkózást kihagyni viszont nagy hiba volt.
A részletes program itt olvasható.
Irtó jó buli lesz, kicsik-nagyok, kár lenne kihagyni, így, a nyár végén. Persze azért nem árt ernyőt, esőköpenyt és gumicsizmát is pakolni, hiszen Bonchida és az eső viszonya ezen a nyáron meglehetősen bizalmas.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.