// 2025. január 9., csütörtök // Marcell
állásbörze

Állásbörzéken teheted próbára magad

// HIRDETÉS

Hét romániai városban segítik az álláskeresők és munkáltatók egymásra találását.

A vállalatok napjainkban egyre inkább érdekeltek abban, hogy már az első állásinterjúból felmérjék az általuk meghirdetett állásra jelentkezők alkalmásságát, és mihamarabb beazonosítsák a jelentkezők ismereteit, szakmai tapasztalatait. A 2006-ban Kolozsváron alapított, majd tevékenységét az ország más városaira, és a határon túlra is kiterjesztő Târgul de Cariere (TDC) állásbörzéi ezt az igényt elégítik ki azáltal, hogy próbára teszi a jelentkezőket. A Speed Challenge néven olyan megmérettetéseket szerveznek, melyek keretében a vállalatok helyben tesztelik a jelentkezőket, például számítástechnikai területen vagy az idegen nyelvek ismeretét illetően. A vállalatok az állásbörzéken ugyanakkor workshopokat, szemináriumokat szervezhetnek.

A TDC március 7–április 13. között hét romániai és egy határon túli városban esedékes állásbörzéire már lehet jelentkezni az esemény honlapján. Összesen 9 alkalomról van szó, ezek közül 2 esetben kizárólag a számítástechnikára fókuszálnak.

Az állásbörze programja:

  • Március 7–8. – Kolozsvár
  • Március 9–10. – Kolozsvár IT szektor
  • Március 16. – Marosvásárhely
  • Március 18. – Nagyvárad
  • Március 21–22. – Jászvásár
  • Március 23–24. – Jászvásár IT szektor
  • Március 16. – Marosvásárhely
  • Március 29–30. – Nagyszeben
  • Április 4–5. – Chișinău
  • Április 12-13 – Brassó 

Az érdeklődők a TDC Facebook-oldalán is tájékozódhatnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről
Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro