A vajdasági rendező által megálmodott darab elsősorban a zene és a mozgás nyelvén eleveníti fel a legendát.
A Szent Anna-tó keletkezéséről számtalan mítosz és legenda kering, melyek nem csak a természeti csodát, de a székely lelkületet is pontosan megragadják. Erdély egyik legköltőibb helyszínének a története nem véletlenül van tele zsarnoksággal, telhetetlenséggel és kapzsisággal. A lányok önfeláldozói magatartásának kérdése az emberiség élethez való viszonyának szimbóluma – áll a Tamási Áron Színház közleményében.
A Szent Anna-tó legendáját feldolgozó előadás történetfoszlányainak forrása Tamás Menyhért Szent Anna-tó regéje című műve, de a leganda pszichológiai mélységeinek kibontása a társművészetek révén válik lehetségessé.
Mezei Kinga, a produkció rendezője, vajdasági származású, Szerbiában, Magyarországon és Erdélyben egyaránt jelenlévő színész-rendező, most dolgozik első alkalommal a társulattal. A körülötte lévő vajdasági és magyarországi alkotói stáb pedig szintén egy olyan színházi kultúrából érkezett, amellyel eddig nem találkozhatott a közönség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.