Róth Miksa alkotásainak többsége olyan épületekben található, amelyeket nem könnyű látogatóként megnézni.
Bukarest a következő állomása a Róth Miksa üvegfestő- és mozaikművész fő műveit és életpályáját bemutató kiállításnak – közölte kedden a Balassi Intézet bukaresti központja.
A Megszínesített napfény című kiállítást tavaly bemutatták már Romániában, akkor Marosvásárhelyen volt látható. Most a főváros művészetkedvelő közönsége ismerheti meg Róth Miksa munkásságát, aki már életében a 20. század legismertebb és legelismertebb magyar iparművésze volt.
A tárlaton felnagyított fotók, eredeti vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével idézik fel a Róth-műhely sokszínű és sokrétű munkásságát. Láthatók lesznek a saját tervezésű és a műhelymunkák mellett a kor kiemelkedő festőivel – Székely Bertalannal, Vaszary Jánossal, a gödöllői műhely alkotóival – való együttműködésének emlékei is.
Az alkotások többsége olyan épületekben található, amelyeket nem könnyű látogatóként megnézni. A tárlaton művészi fotók segítségével mutatják be ezeket az alkotásokat.
A kiállítást szerdán este 7 órakor Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke nyitja meg a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén.
A megnyitón levetítik Az üvegfestő – Róth Miksa művészete című dokumentumfilmet is, amelyet Tóth Péter Pál rendezett.
Róth Miksa a 19. és a 20. század fordulóján megújuló magyar ólombetétes üvegablak- és üvegmozaik-művészet legismertebb és legtermékenyebb magyar műhelyének alapítója és vezetője volt. Egyedülálló alkotásai díszítik egyebek mellett a holland királynő palotáját Hágában, Oslo legnagyobb templomát, a marosvásárhelyi Kultúrpalotát, vagy a mexikóvárosi Teatro Nacionalt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.