A teljes program máris elérhető a rendezvénysorozat honlapján.
Összeállt a 12. Kolozsvári Magyar Napok programja, és a szervezők már elérhetővé is tették a rendezvény honlapján. A tavalyi pandémiás szűkített kiadás után ismét sok és változatos program várja a kicsiket és nagyokat augusztus 16–22. között.
Akik nem tudnak személyesen részt venni, de belenéznének a rendezvényekbe, azok szintén a honlapon érhetik el a KMN-tévét, amely élő közvetítésekkel jelentkezik a fontosabb eseményekről.
A koncertprogram is szépen kikerekedett, a Főtéren az esték során fellép többek között a Tokos zenekar egy jubileumi koncerttel, Szarka Tamás (Ghymes) és zenekara és Hobo is zenekarával.
A szervezők külön felhívták a figyelmet arra, hogy a sütni-főzni szeretőket augusztus 22. reggel 9 órától új helyszínen a törökvágási Kolozsvári Falumúzeumban (Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park) várják a már jól ismert, és sokak által kedvelt programra, az örömfőzésre.
Ugyanide várják aznap 10 órától a KMN-Donaton Terepfutóverseny nevezőit is, akik aztán a Hója-erdőben mérhetik össze tudásukat.
A versenyre augusztus 7. reggeltől augusztus 17-én 12 óráig lehet a www.donaton.ro honlapon.
Jó szórakozást!
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.