// 2025. augusztus 2., szombat // Lehel

800 lejt nyerhet a legjobb előadó a BBTE konferenciáján

// HIRDETÉS

Díjazzák a legaktívabb résztvevőt is.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen március 10–11. között Interdiszciplináris Tehetségfórum címmel műhelykonferenciát szervez – tájékoztat az egyetem kommunikációért felelős irodája.

Céljuk 

  • a tudományos kutatási eredmények interdiszciplináris, közérthető bemutatásának gyakorlása,
  • a BBTE keretében történő tehetséggondozási tevékenységek eredményeinek bemutatása,
  • illetve a különböző szakterületek hallgatói közti párbeszéd megteremtése.

A konferenciára meghívott előadók plenáris előadását követően a rendezvény műhely-tevékenységekkel folytatódik. A résztvevő hallgatók kutatási területükön rövid vitaindító előadásokat mutatnak be, amit hosszabb moderált vita követ az adott témában.

A műhelyekben díjakat is kiosztanak a legjobb előadónak (fődíj 800 lej), illetve a legjobb, legaktívabb résztvevőnek is. A díjak odaítélésében a négytagú zsűri, illetve a közönség szavazata is számít.

A konferencia helyszíne a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete. A rendezvény szervező partnere a Kolozsvári Magyar Diákszövetség.

További részletek a rendezvény Facebook-oldalán.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?
Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek
Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás
Székelyhon

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás

Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.

// még több főtér.ro