A Testünk: a belső univerzum című kiállítás minden idők egyik legnépszerűbb tárlata. Hogy miért? Hát mert valódi emberi testek a kiállított tárgyak.
Július 17-étől, azaz holnaptól kezdve a rendkívüli (és gyakran nagy botrányokat kavaró) kiállítás október 31-ig látogatható a kolozsvári Julius Mallban.
Összesen több mint 200 darab kiállított, nos, tárgyon követhetjük az emberi szervezet csodálatos belső felépítését és működését. És persze azt is, hányféleképpen romboljuk ezt a csodálatos felépítményt, saját testünket, a lehető legkülönbözőbb káros szenvedélyek által.
A kiállított emberi testeket folyékony szilikongumi segítségével preparálták, hogy minden részlet kiválóan látsszon.
A kiállítás naponta reggel 10.00 és este 22.00 óra között tekinthető meg, a Julius Mall erre a célra kialakított kiállító termében
A kiállítás sikeréhez mérhetők a jegyárak is. Egy felnőtt hétfőtől péntekig 45 lejt fizet egy jegyért. Szombaton és vasárnap viszont 54 lejt. Diákoknak és nyugdíjasoknak ugyanebben a rezsimben 35, illetve 45 lejbe kerül egy jegy. 7 és 18 év közötti gyerekek számára a variánsok: 28, illetve 34 lej per fő. Vannak csoportjegyek, családi jegyek is, a világszerte megszokott árstratégiák szerint.
Hát, nem olcsó. De a szervezők és a mutatók szerint megéri. Ilyet ritkán lát az ember.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.