Véget ért a karantén, itt a vészhelyzetnek nevezett lazítási időszak, az élet újra élni kezd, mert élni akar. Ez pedig azt is jelenti, hogy a parkolópályára állított szórakoztatóipar is igyekszik berúgni a motorokat. Szombat este rendezték az első szabadtéri koncertet Kolozsvár főterén. (És nem csak. A hírek szerint Temesváron is ezen a napon zajlott az első poszt-karantén rock-koncert, ott a Cargo zenekar lépett fel.)
A szombati kolozsvári koncertet (és még kettőt, amelyre egyelőre a titok jótékony leple borul) a gyalui várba tervezett Form Days fesztivál helyett szervezték meg. A hazai Vița de Vie zenekar lépett fel, de nem úgy, ahogy megszoktuk. Akusztikusan. Feltehetőleg azért, hogy ne ingerelje a szigorú járványszabályok szerint beültetett közönséget csápolásra, ugrálásra, sőt pogózásra, ugyanis ez a nótájuk például egészen alkalmas arra is.
Olvasson még:
Kimentünk, megnéztük, hogy is néz ki egy ilyen koncert a pandémia-korszakban. Nos, első ránézésre irtó lehangoló volt. De tény: még mindig jobb így, mint otthon kuksolni vagy nyilatkozattal a zsebben lopakodni a házfalak mentén. Tessék, mutatjuk, mi volt:
Először is, sok csendőr. Meg rendőr. Úgy éreztük magunkat, mint a Trianon 100 megemlékezésen. Igaz, ezúttal sokkal népesebb volt a közönség.
Így nézett ki a kordonnal elkerített küzdőtér nézőtér. Szabadtéri operaelőaadásokon láttunk már ilyet. Na de rock-koncerten? Huhh! Viszont tény: a székek szigorúan betartották a kötelező távolságot.
A kordonon kívül azonban egészen más volt a helyzet. Mintha nem is lett volna világjárvány. El is töprengtünk kicsit: ez most szabadtéri esemény vagy nyájimmunitás-gyakorlat?
A hangszórókból folyamatosan ömlött a figyelmeztetés: az esemény alatt végig kötelező a maszkviselés, kötelező a másfél méteres távolságtartás, a közönség ne álljon fel a székről, a koncert végén szigorú rendben hagyja el a teret satöbbi. A szervezők tőlük telhetően igyekeztek oldani a túlvilági hangulatot. Például ilyen vicces maszkokkal.
Így nézett ki egy széksor. Mint az érettségin. Puskázni nem lehet! Őrjöngeni sem. És ezen a székekre kihelyezett ajándék ásványvíz és energiaital sem segített. Alkohol??? Sehol. Nulla. Zéró. Még csak az hiányzott volna. Igaz, a környező teraszokon viszont mindent be lehetett szerezni. Ezért a népnek nem is igen akaródzott beülni a törvény megszabta 500 ülőhelyes nézőtérre, pedig a bemondó egy adott ponton már szinte könyörgött, hogy bárki bemehet, annak ellenére, hogy eredetileg csak jeggyel engedték be az embereket.
Voltak azért jó páran, akik sajátosan értelmezték a kötelező maszkviselést.
És erről is sokat beszéltünk karantén idején. Hogy a jóistenbe lehet rágyújtani, ha az ember maszkot visel?
Íme, a zenekar. Maszkban. Jó, később levették. Énekelni se lehet így. Ja, ők nem tartották be a kötelező távolságot. De hát, ha úgy vesszük, egy háztartáshoz tartoznak bizonyos értelemben.
Itt egy kép, amely a régi szép időkre emlékeztet. Emberek egymás mellett, kutyus, jó hangulat. És maszkok.
Sokan mondogatják, hogy a pandémia után soha nem lesz többé olyan az életünk, mint annak előtte. Hát, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy ez a szokás rohadtul nem változott. A koncert alatt pont ugyanúgy bámulta a nép az előadókat, mint a koronajárvány előtt: a telefonon keresztül.
A banda erről nem tehetett. Tették a dolgokat. És nem is rosszul. De azért kíváncsiak lennénk, mit gondoltak, amikor lenéztek a térre és azt látták, hogy pár száz ember ücsörög előttük, lehangolóan egyedül.
Az az igazság, hogy túl sokáig nem bírtuk ezt a hangulatot elviselni. Elindultunk a főtéri teraszok felé, ahol legalább annyi ember ült, mint a nézőtéren. De legalább szemben egymással. Persze, helyet nem találtunk. Kaptuk hát magunkat és szépen hazamentünk. Mit is mondjunk, így utána. Egy élmény volt! De nem biztos, hogy szeretnénk megismételni.
You must be logged in to post a comment.