Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
A Civilek a katolikus iskoláért csoport tíz tagja péntekig naponta 10 és 11 óra között feliratokkal tiltakozik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és prefektusi hivatal közelében levő téren. Csíky Csengele, a csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: korábban közérdekű adatigényléssel fordultak az iskola ügyében érintett valamennyi intézményhez, és a kapott információk alapján megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé a legnagyobb felelősség az iskola körül kialakult áldatlan helyzet miatt.
Olvasson még:
- Varga László Edgár: Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon
- Forró levesbe esett egy gyerek, kórházba szállították. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Románia esete a fabudikkal és a hideg-meleg jóléti statisztikával
Hozzátette: ennek ellenére nem tüntethetnek a polgármesteri hivatal előtt, mert a helyi önkormányzati testület egy korábbi határozata ezt megtiltja.