Valószínűleg két vegyszer vegyülhetett, és léphetett reakcióba ma reggel az Autovit sepsiszentgyörgyi telephelyén, ahol több ember rosszul lett – írja a maszol.ro helyi tudósítója.
Munka közben többen is mérgezéses tünetekre panaszkodtak, a többiek megijedtek, és elhagyták az épületet. A kiérkező hatóságok azonnal elrendték az épület kiürítését. Reggel összesen mintegy 800 alkalmazott dolgozott az épületben.
A helyszínre érkező mentők elsősegélyt nyújtottak, 11 embert, aki elájult az ismeretlen méreganyagtól, kórházba szállítottak. A kórház szóvivője szerint nem tartják őket bent, mert tüneteik nem súlyosak. A munkabalesetet a háromszéki munkafelügyelőség vizsgálja.
Az Autolivnél nem ez az első mérgezés: prázsmári gyárából tavaly 41 személyt szállítottak kórházba szénmonoxid-mérgezés miatt, 18-an hosszabb kórházi kezelésre szorultak.
Olvasson még:
- Forró levesbe esett egy gyerek. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix
- Varga László Edgár: Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon