Olvasson még:
- Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix
- Forró levesbe esett egy gyerek. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Varga László Edgár: Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon
„ Most, amikor a májusi választási kampányra indulva a román(iai) képviselők és szenátorok kézhez vették a „népszolgálatért” kapott összegeket, véletlenül rápillanthattam a svédországi képviselők juttatásaira is. Havi bérük egy tanár fizetésének kétszerese. Negyven négyzetméteres szobában laknak a parlamenti munka alatt, irodájuk pedig 18 négyzetméteres. Egyébként a kormányfő rezidenciája 300 négyzetméteres, és nincs kiszolgáló személyzete. A parlament tagjai nem kapnak lakáspénzt, akármilyen messziről jönnek a fővárosba, és az irodai személyzetet sem fizeti az állam… És a kézhez vett summákról naponta be kell számolniuk ma már az interneten is.
Egyébként a parlamenti tevékenység átvilágíthatóságát az alkotmányuk mondja ki, amely szerint a választópolgár ellenőrizheti nemcsak az összegek elköltésének módját, hanem még a kormány könyvelését és a miniszterek, sőt, a miniszterelnök adóbevallását is. Ismert, hogy még ’90-es években a kormányfő-helyettes kormánypénzen vásárolt néhány tábla csokoládét – rá is ment a politikai karrierje! Náluk az üvegzseb több mint kétszáz éve működik.
Mifelénk azonban úgy eltűnt(ették), hogy még hallani sem lehet róla manapság.”