Annexió
béel
2018. december 4. kedd, 10:16
Jaj, jaj, valaki merészelte nem román szemellenzővel nézni a történelmet! De azért a német közszolgálati ZDF a hiszti miatt módosított a híren.
FRISSÍTÉS: A ZDF a keddi nap folyamán módosította a hírt, az összekapcsolást, csatlakozást jelentő Anschluss kifejezés helyett – amit Ausztria 1938-as Németországhoz való csatolására is használnak – a Beitritt, azaz csatlakozás kifejezést alkalmazta.

Hisztirohamot kapott  román külügyminisztérium, valamint Emil Hurezeanu, Románia berlini nagykövete, illetve a román sajtó egy része, miután a német média vette magának a bátorságot, és nem a hivatalos, mitologizáló román megközelítés szerint és szóhasználattal számolt be az Erdély Romániához való csatlakozását egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésről.

A román agyvizek a DPA hírügynökség híre miatt forrtak fel, az ugyanis a december elsejei román nemzeti ünnep kapcsán a valóságnak megfelelően megírta, hogy

száz évvel ezelőtt Románia annektálta Erdélyt, Magyarország egykori keleti tartományát, egyharmaddal növelve ezzel a saját területét. 

A közszolgálati ZDF televízió pedig ezt a hírt átvéve számolt be az eseményről.

A román külügy kedden közleményben tartotta fontosnak reagálni. Mint közölte, „megdöbbenéssel” vette tudomásul a hírt, amely szerinte „nem a történelmi igazságot tükrözi, nevezetesen azt, hogy Erdély kinyilvánította az akaratát a Romániához való csatlakozásra”.

A bukaresti külügy nagyot megy, képesek ugyanis leírni a következőket: a cikk címében található tendenciózus megközelítésen túlmenően az abban leírtak a történelem ismeretének hiányát és a történelmi tények szándékos figyelmen kívül hagyását tükrözik. 1818. december elsején százezer ember határozott a Romániával való egyesülésről, az összes párt, az összes egyház és az összes társadalmi osztály részvételével. Pedig ez elég nehéz lett volna egy kizárólag román részvétellel és a román1918-asnok nevében nyilatkozó nagygyűlésen. Még akkor is, ha szerintük a német közösség írta alá először a Gyulafehérvári Nyilatkozatot.

„Az említett hírben tapasztalható, tudatlanságból vagy rossz szándékból fakadó súlyos hibák

sértik a történelmi igazságot és a versailles-i (1919) és a trianoni (1920) békeszerződéseket.

Minden olyan próbálkozás, amely e momentum csonka vagy lejárató célzatú bemutatását célozza, ellentétes a sajtó alapvető küldetésével, amely a korrekt és objektív tájékoztatásban merül ki. Ilyen értelemben a külügyminisztérium a berlini román nagykövetségen keresztül a DPA-hoz és a ZDF-hez fordult a helyzet tisztázása és a hírek pontosítása végett” – áll a közleményben.

Emil Hurezeanu berlini nagykövet – aki hivatalos levélben fordult Románia nevében az amúgy nem közszolgálati, hanem magánkézben levő DPA-hoz – a bukaresti média hisztérikus reakciója nyomán hétfő este az Antena 3 kormánypárti hírcsatornának nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az egyébként magánkézben lévő DPA megfogalmazását, a „súlyosan hibás történelem-interpretáció” kijavítására szólította fel a hírügynökséget.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/29124
Alig egynapos, de már emlékművet kapott.
Százak próbálják kiásni Temesvárt a hóból, míg Robuék dísztanácsüléseznek. De hát mit tegyenek, ha most van az évforduló?
Az új alakulat a MRI helyét veszi át.
Ha mindenki olyan hitelesen és érdekesen beszélne a függőségről, mint Kalóz János pszichológus-addiktológus, lehet, hogy kevesebb szerhasználó lenne. Megtudtuk, mitől lesz függő valakiből és hogyan lehet ebből kimászni.
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.