Ön tudta, hogy Mátyás király római származék? (INTERJÚ)

Riporter: Magyarország az örökség európai évét, 2018-at Corvin Mátyásnak szentelte, akit az elkövetkező időszakban az egész Kárpát-medencében megünnepelnek. A romániai történelemkutatási intézményeket is felkérték, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez?

Ioan-Aurel Pop: Igen, érdemes ismerni Corvin Mátyás király életét és uralkodását, de nem azért, mert ezt a mai magyar politikusok szorgalmazzák és nem is a jelentéktelen ürügy (megkoronázásának 560. évfordulója) miatt, hanem egyszerűen azért, mert a kollektív emlékezetünkről, olyan országok és régiók múltjáról van szó, melyek hajdanán e nagy reneszánsz uralkodó fennhatósága alá tartoztak.

A „Kárpát-medence” helytelen fogalom a románok és más európaiak számára, de mélyen meggyökerezett a magyar köztudatban és magyar nacionalista mitológiában.

A földrajzi szaknyelvezet szerint a folyóknak van medencéjük, nem a hegyeknek. A hegyek között medencék (a rektor a „depresiune” kifejezést használja, amit bárhogyan is csűrné-csavarná, magyarra – földrajzi kifejezésként – csak medencének, legfeljebb „horpadásnak” lehet lefordítani – á szerk.), fennsíkok, völgyek és más hasonlók vannak.

A magyar és a román történetírás még mindig párhuzamos világok. Ha történnek is közös kutatások román és magyar szakemberek részvételével, ezek a legtöbbször egyéni, nem pedig intézményi erőfeszítések eredményei, holott a két ország akadémiái között még mindig működik egy kétoldalú történészi vegyesbizottság.

Az RMDSZ egyik meghatározó vezetője azt állította – egyáltalán nem elegánsan –, hogy a magyar közösség számára a centenárium (Kelemen Hunor RMDSZ-elnökről és az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulójáról van szó – a szerk.) éve nem ok az ünneplésre. Ön szerint különösen az erdélyi, illetve az egész országban élő románoknak lenne okuk megünnepelni Corvin Mátyás Magyarország trónjára lépésének (1459. február 14.) 560. és kolozsvári megszületésnek (1443. február 23.) 575. évfordulóját? Mit jelentett a románoknak Corvin Mátyás?

Egyes magyar vezetők még az ön által felidézetteknél is kevésbé elegáns – hogy ne mondjam másképp – szavakat használtak. Méghozzá annak ellenére, hogy az RMDSZ és más romániai magyar szervezetek vezetőinek tudniuk kell, hogy

a Nemzeti Ünnep megtisztelése bármelyik ország polgára számára kötelesség.

Itt nem arról van szó, hogy valakinek örömre vagy bánatra van-e oka, hanem közjogi és állampolgári kötelességekről.

Másrészt vannak magyar vezetők, akik azt hiszik, hogy csak bizonyos „civilizáló” népek rendelkeznek a nemzeti és nacionalista érzelmek monopóliumával, míg más népeknek – a „történelem nélkülieknek” nyilvánítottaknak, például – állandóan altruistáknak, univerzalistáknak, megengedőknek, alázatosaknak kellene lenniük.

Ha a románok elmélyednének a XV. század történelmében – de ki tenne még ilyet és miért? –, akkor lenne okuk Corvin Mátyással kapcsolatosan ünneplésre, megemlékezésre, elgondolkodásra. Nemcsak kolozsvári születése, nemcsak román–magyar származása, nemcsak a Nyugattal meglévő kapcsolatai, nemcsak a kereszténység védelme, nemcsak birodalmi álmai miatt, de III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) elismert erdélyi birtokai, a feleki (néhány lépésre Kolozsvártól) román püspökség/érsekség/metropolia Mátyás alatti megalapítása, a bizonyos körülmények között neki tulajdonított „románok királyocskája” (Valachorum regulus) becenév miatt, azért a támogatásért, amit III. István nyújtott fiának, Corvin Jánosnak, hogy megszerezze Magyarország trónját és így tovább.

A Corvin Mátyás és a Kárpátokon túli román fejedelmek közötti kapcsolatok még kevésbé kutatottak és ismertek,

mint ahogy a nagy király erdélyi románoknak nyújtott adományai, vagy a máramarosi és nemcsak ottani ortodox klérussal szembeni toleráns politikája sem. Ne feledjük, hogy Mátyás alatt még mindig láthatók a firenzei egyházegyesítési aktus (1439) következményei, amikor bizonyos körökben hittek az oszmán támadásokkal szembesülő európai keresztény tömb kohéziós erejében. De nekünk nem a mai nemzeti és politikai érzelmeinktől függően kell megközelítenünk a Hunyadi nemzetségből származó királyt, hanem a saját korát, eszméit és lehetőségeit szem előtt tartva. Akkoriban teljesen más intenzitással élték meg az etnicitást, mert a keresztény világhoz, egy bizonyos társadalmi helyzethez, egy régióhoz és más hasonlókhoz tartozás állt az első helyen. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem voltak tudatában nyelvi, felekezeti, szokás- és hagyománybeli különbözőségeiknek. Magáról Mátyásról egy XVI. századi lengyel humanista szerző azt mondta, hogy III. István követeinek fogadásakor a király – állítólag – félbeszakította a tolmácsot és állítólag azt mondta, hogy ha ez az ő nyelvük, akkor nincs szüksége tolmácsra, mert ez volt az ősei nyelve is. Nyilvánvaló, hogy nem az etnicitás volt az első, de azért akkor is számított…

Kutatásai azt bizonyítják, hogy Corvin Mátyás király tudatában volt az ősi Dácia történelmi örökségének. Lehet ebben a korszakban egy „dák tervről” beszélni?

Nem tudom, hogy mennyire volt tudatában annak, amit „történelmi örökségnek” nevez, de tudott Dáciáról. A király – nyilvánvalóan – humanista neveltetés birtokában volt és a tanult reneszánsz ember ízlésével rendelkezett. Már az is meggyőzhet erről, ha a lenyűgöző „Corvina” könyvtár alapítását vesszük alapul.

Mátyás tudatában volt római örökségének és annak, hogy a rómaiaktól származik,

ami aztán arra sarkalta, hogy parancsot adjon képzeletbeli és szellemes családfája megalkotására.

A római Corvina családból származtatás nyilvánvaló hamisítás, de maga a római származás nem, mely – minden kétséget kizáró módon – apja nemzetségének román eredetéhez kötődik. Más szóval, ha a románok a rómaiaktól származnak – ami minden korabeli humanista számára köztudomású volt –, akkor a román eredetű király is szintén a rómaiaktól származott.

A hamisítás a család felkutatásában volt, melyet kapcsolatba kellett hozni a Basarabok címeréhez hasonló gyűrűs holló címerjelképpel. Valójában Hunyadi János nem tudhatta, hogy egyszer majd Corvinná nyilvánítják, a Corvin nevet pedig hivatalosan először a fejedelem unokája és Mátyás fia, nevezetesen János viselte. Dácia, Pannónia, Moesia, Raetia és a többi Mátyás idejében újraélesztett ókori valóságok voltak, a humanista szerzők módszere szerint, akik a Római Birodalom korszakában érvényes földrajztól függően archaizáltak helyneveket. Ennek megfelelően egyes nyugati kancelláriákban Dáciának nevezték Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát, a Mátyáshoz, vagy III. (Nagy) Istvánhoz hasonló vezetőket pedig egyes nyugati fejedelmek – még a késői keresztes háborúk idején is – „Dácia királyainak” vagy „vezéreinek” tekintették.

Reneszánsz és keresztény és nem nemzeti értelemben lehet „dák tervről” beszélni,

de a nemzeti értelmezés a modern korokban megtörtént, amikor etno-nemzeti jelentőséget tulajdonítottak bizonyos tetteknek, melyeket későbbi aggregálások prológusának, előhírnökének lehetett tekinteni.

Mivel a Kulturális Örökség Európai Évében vagyunk, ön szerint Romániában miként kellene jobban hasznosítani Corvin Mátyás korszakának örökségét? Miként kellene Kolozsvárnak hasznosítania az olyan helyeket a városban, mint például a szülőház, melyek Corvin Mátyás nevéhez kötődnek, de az itteni látogatásaival kapcsolatos számos legendát is?

Mátyás királyt röviden Magyarország királyának nevezték, de ugyanakkor Horvátország, Dalmácia, Bosznia, Szlavónia, Szlovákia (? – a szerk.), Erdély és egyebek királya, vezetője is volt, vagyis mai szóhasználattal élve „nemzetközi” uralkodó volt.

A mi esetünkben egyformán jelkép a magyarok és a románok számára is,

és az lenne a természetes, ha nem megosztana, hanem egyesítene minket. Ez az egyesülés pedig a tőle vagy a korából megmaradt örökség hatékony hasznosításával kezdődhetne.

Az a ház, ahol megszületett (a Mech-ház, akkoriban fogadó, most a Művészeti és Iparművészeti Egyetem csinos reneszánsz stílusú épülete) egy kolozsvári szász (német) tulajdonában volt, és még mindig nagyon jó állapotban van. (Nem világos, hogy a szerző mire alapozza a háztulajdonos etnikai besorolását, hiszen „Szádeczky-Kardos Lajos történész a Mátyás-szoborcsoport felállítása előtt levéltári források alapján újra beazonosította Mátyás király szülőházát, illetve feltárta a ház történetét (Szádeczky L., 1901). A kor nemzetiségi viszonyait tükrözi, hogy fontosnak tartotta hangsúlyozni: «Így Mátyás király nem a szász Kolb István, hanem a magyar Méhffi Jakab házában született [kiemelés az eredetiben]”; a teljes idézet forrása – a szerk.).

A magyarok a maguk Millenniuma alkalmából (nagyjából 1896) és a románok nagyjából 100 évvel később eléggé kizárólagos feliratokat helyeztek el az épületen,

de ez – ebben a kontextusban – kevésbé fontos.

Ezen érdemes elgondolkodni: egy román fejedelem (és magyar nemes) fia egy német házában születik meg és Magyarország királya lesz belőle! Ez európai jelképpé teheti és nem szabad kizárólagos nemzeti korlátok közé szorítani.

Arról már nem is beszélve, hogy Ioan Fadrusz (Fadrusz János – a szerk.) – a híres szobrot 1900 környékén elkészítő szobrász – Pozsonyban, Szlovákia jövendőbeli fővárosában született! Következésképpen sok európai számára is érdekes lehetne, hogy – Corvin Mátyás korának és személyiségének felidézése közepette – Kolozsvárra és Romániába is eljöjjön! De ehhez ide kell őket csábítani és mi ehhez nem értünk, sajnos! Persze, kezdenek jönni, de nem annyian, ahányan jöhetnének, és ahánynak jönnie kellene. Igaz, 2017-ben nagyjából 3 millió utas fordult meg a kolozsvári Avram Iancu repülőtéren, bár ők inkább a fesztiválokért és koncertekért jöttek és kevésbé Mátyásért…

Markus (helyesen: Marcus – a szerk.) Tanner történész Corvin Mátyásnak szentelt könyve – The Raven King – előszavában azt állította, hogy Romániában „ellenségesen viszonyulnak Corvin Mátyás emlékéhez”, ezt a szobor Funar-korszak alatti helyzetével példázva, amikor régészeti ásatásokkal vették körül, a környéken lévő padokat pedig a (román – a szerk.) zászló színeire festették. Ezen kívül azt is mondják, hogy Mátyás szülőházát nem hasznosítják idegenforgalmi célra. Ön szerint most is létezik ez az ellenségesség?

Én már nem érzékelem ezt!

A múltban mindkét fél részéről voltak súlyos „ellenséges hozzáállások” a kizárólagosnak tartott jelképeket illetően,

de azok az idők – szerencsére – már elmúltak. Azóta a király szobrát romániai és magyarországi pénzekből felújították, újbóli felavatásán pedig a magyarországi és a romániai művelődési miniszterek egyaránt magyarul beszéltek anélkül, hogy ellenségességet tapasztaltak volna a többségi lakosság részéről. Nem tudom, hogy Közép- és Délkelet-Európában hány helyen történnek ilyesmik! A „Mátyás-házat” nem hasznosítják eléggé idegenforgalmi szempontból, de azt hiszem, hogy ez az oktatási célú felhasználásának tulajdonítható. Meggyőződésem, hogy keresik és megtalálják majd a megoldásokat a kis palota jobb hasznosítására.

Corvin Mátyás, egy vlach család leszármazottja, akiből Magyarország és Európa egyik legfontosabb királya lett. Milyen leckét hagyott ránk a Románia és Magyarország közötti mai kapcsolat kontextusában, de azoknak a gondoknak a kontextusában is, melyekkel ma Románia és Európa szembesül?

A lecke az – ahogy azt mondani próbáltam –, hogy bölcsesség és békesség kell. Kár, hogy még nem vagyunk képesek felfogni az üzenetét. Igaz, hogy egyes románok – néhány 1918 utáni feszült pillanatban – kiviselték magukat (újabban főleg Gheorghe Funar polgármester alatt), de egyes magyarok sem voltak nagylelkűbbek, hanem kizárólagosak, lekezelőek, arrogánsak voltak Mátyás „magyar király” dicsőítésében.

Ezeken az ünnepségeken, különösen a XIX. század óta, a „szolgának” született „vlach alattvalói nemzetségnek” semmilyen helyet, semmilyen szerepet sem biztosítottak.

Amikor nem sértegették a románokat – ilyenfajta alkalmakkor –, akkor a legjobb esetben is semmibe vették őket.

Márpedig nem lehet, hogy ne hasznosítsuk és ne becsüljük meg azokat a jelképeket, melyek közelebb hoznak bennünket egymáshoz és képesek egyesíteni minket. Egy egész történelem óta együtt élünk, néha túléltünk, máskor éltünk, de volt úgy is, hogy együtt éltünk. Vegyes településekkel, barátságokkal, sőt házasságokkal keveredtünk össze, együtt töltöttünk vallási ünnepeket, együtt vettünk részt ceremóniákon, örömünkben is, bánatunkban is.

Mátyás sok nemzetség és hit felett uralkodott és képes volt megőrizni az egyensúlyt a térségben. Azt hiszem, hogy tudni kellene – nemcsak a történészeknek – mindent, amit csak lehet a királyról és a korszakáról, a mai közvéleménynek át kell vennie az egyensúlynak, a megfontoltságnak, a megértésnek ezt a nagylelkű leckéjét, mert sol lucet omnibus („A nap mindenkinek süt”).

Az alcímeket a szerkesztőség adta.