Ha a külhoni magyarok jogai ellen kell uszítani, akkor egy kis lopás és hazudozás is bocsánatos bűn egyesek szerint.
Elképesztően pofátlanul uszítanak a határon túli magyarok, főleg pedig az erdélyiek ellen egy, a külhoni magyarok szavazati joga ellen kampányoló Facebook-oldalon – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
A „Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” elnezésű Facebook-oldal jelentős számú, 36 ezer követővel rendelkezik, akiket alaposan megvezet:
Péntek délután öt órakor került fel a következő posztjuk: „Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy percet nem éltek Magyarországon, és nem is akarnak idejönni, mert jó nekik Erdélyben, de mégis el fognak menni szavazni a 2018-as választásokon, hogy továbbra is kapják a pénzt a Fidesztől! Undorító, elég a szavazatvásárlásból! Lájkold és oszd meg a képet, ha te is elvennéd a Pásztor család szavazati jogát!”.
A poszthoz a Felsősófalván élő panziótulajdonos, Parajdi Kálmán Endre családi fotóját tették, a következő felirattal: „Ez a határon túli család még sosem járt Magyarországon! A szülők mégis elmennek szavazni az én gyermekeim sorsáról!” A posztot egyetlen nap alatt hétezerötszázan osztották meg, és csaknem hétszázan szóltak hozzá, sokan egészen alpári hangnemben, a határon túli magyarokat gyalázva.
A fotóra tett felirat viszont többszörösen is hazudik: Parajdi Kálmán Endre családjával együtt hét évig Zalaegerszegen élt és dolgozott (és fizetett adót), ráadásul mindhárom gyereke a zalaegerszegi kórházban született. Tíz éve költöztek vissza a székelyföldi Felsősófalvára, ahol egyrészt egy utazási irodát és szálláskereső oldalt visznek, valamint a Sóvidék Panziót és Vendégházat üzemeltetik.
Az előző ciklusban sem éltek ezzel a jogukkal.
A családi fotót egy zalaegerszegi barát, Mészáros T. László fotós készítette egy készülő album, a Szerelmem, Székelyföld számára. A kép szerzője lapunknak elmondta: neki is rettentően kínos, hogy ez a fotó ilyen szituációba került, hiszen Kálmánék igazi jóbarátai.
Parajdi Kálmán hiába írt levelet az FB-oldal tulajdonosának, az nem reagált. Ezért hozzászólásban a következőt írta a kép alá: „ehhez a poszthoz felhasznált családi kép használatához (amelyet feltehetően a Sóvidék Panzió & Vendégház oldalamról megkérdezésem és tudtomon kívül lopott le) nem adtam felhasználási engedélyt, még akkor sem, ha a fenti saját oldalon nyilvánosan elérhető!” Ennek ellenére azóta kapott gyalázkodó üzeneteket is – olvasható a Magyar Nemzetben.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.