jaj, a magyarok!
Szerző: George Scarlat
2018. február 17. szombat, 18:02
Szépen és alaposan becsomagolva, az üzenet a következő: Románia alsóbbrendűségéért tulajdonképpen a gonosz Magyarország a hibás.

A Lengyelországból, Csehországból, Magyarországból és Szlovákiából álló együttműködési formátummal, a Visegrádi Csoporttal kapcsolatos viták főleg 2015-től váltak hevessé. Ezzel kapcsolatosan létezik egy narratíva az európai értékek megőrzése céljából cselekvő „európai kemény magról” és a másik oldalon álló „illiberális” Visegrádi Csoportról, mely tagadja az európai értékeket, tekintélyelvű tendenciái vannak és az európai egységet is veszélyezteti.

Egy másik, ellenkező előjelű narratíva viszont azt állítja, hogy a Visegrádi Csoport megközelítései a szuveranizmus megnyilvánulásai, mely a senki által meg nem választott brüsszeli bürokratákkal, Németország állítólagos hegemonizmusával vagy a Soros-típusú felforgató hálózatokkal küzd, melyeknek állítólag az európai nemzetek lerombolása a céljuk a progresszista ideológia terjesztésével.

Ami a román szempontot illeti, más perspektívákból is meg kell vizsgálni a „Visegrádi Csoportnak” nevezett történetet. A kulturális szupremáciáért folyó háború, a geopolitikai és a nemzetek közötti versengés szemszögét is figyelembe kell venni, ha meg akarjuk érteni, milyen kontextusban van Románia. A Visegrádi Csoport valójában Közép-Európa szinonimája, ami szintén egy tisztán földrajzi vagy történelmi alap nélküli politikai konstrukció. Ennek a fogalomnak a Visegrádi Csoporthoz tartozó nemzetek kivételességét, valójában a másokkal, többek között románokkal szembeni kulturális és erkölcsi felsőbbrendűségét hivatott kifejezni. Márpedig az, aki kulturális szupremáciával rendelkezik, politikai szupremáciával is rendelkezik, vagy arra törekszik.

Kezdetben a „Mitteleuropa” volt

A XIX. század végéig és a XX. század elejéig nem létezett a Közép-Európa fogalom. A Visegrádi Csoporthoz tartozó államok jelenlegi területének legnagyobb része a német és az osztrák-magyar birodalomhoz tartozott, Lengyelország középső és keleti területének kivételével, mely akkor Oroszország része volt. Németország és Ausztria-Magyarország Európa voltak és akkor senki sem gondolta, hogy ezek a birodalmak több „Európára”, Nyugat-, Közép-, Kelet-Európára terjednének ki.

„Mitteleuropa” 1918-ban, Oroszország és Románia keleti fronton elszenvedett veresége után. Szürkével a Központi Hatalmak, valamint az ezek által megszállt, ellenőrzött vagy annektált területek (adevarul.ro)

Közép-Európa először politikai fogalomként jelent meg. A németek vezették be és az első világháború kellős közepén dolgozta ki rendszerként Friedrich Naumann német politikus, amikor 1916-ban közzétette Mitteleuropa című könyvét. A német „Mitteleuropa” kifejezést Közép-Európaként lehet lefordítani. Az volt az alapgondolat, hogy a Franciaország és Oroszország közötti államokat és területeket Németországnak kell gazdasági és politikai szempontból uralnia, mert Németország csak így egyenlítheti ki Anglia és Franciaország világbirodalmainak erejét.

A második világháború és a hidegháború eltemeti Közép-Európa mítoszát

Közép-Európa az 1919-es párizsi békeszerződés után. Vörössel Németország és Ausztria-Magyarország 1914-es határai (adevarul.ro)

Az első világháború – Németország legyőzésével és Ausztria-Magyarország feldarabolásával – látszólag eltemette a Közép-Európával kapcsolatos elképzelést. Közép-Európát több államra szabdalták szét, melyek egy része szembenállt egymással. 1914-ben Németországot délről és keletről két erős, az expanziót akadályozó birodalom határolta: Oroszország és Ausztria-Magyarország. A párizsi békeszerződések után Németország arra ébredt, hogy e két nagyhatalom helyett egy rakás sebezhető és széthúzó állammal szomszédos. Ez a nácik agresszív és imperialista vezetésével az expanziót bátorította. A „Lebensraum”, a Hitler által a németek számára követelt élettér létrehozása Közép-Európa Balti-tenger környéki és keleti területeinek meghódítását jelentette. Ez az elképzelés az 1914 előtti geopolitikai kontextusban, a Franciaország, Ausztria-Magyarország és Oroszország közé szorított Németországgal őrültségnek tűnt volna, de a nácik számára a 30-as években megvalósíthatónak tűnt, és így robbant ki a világháború.

A hidegháború és a vasfüggöny Európája. Nem létezett Közép-Európa, csak Kelet és Nyugat (adevarul.ro)

A náci Reich eltűnésével a Közép-Európa kifejezés is eltűnt. A háború utáni időszakban ejtették, mivel gyanúsnak tűnt, mint a két világháború tétje. A Vasfüggöny kettéosztotta Európát és Németországot. Immár nem létezett semmiféle Közép-Európa, csak a Kelet és a Nyugat. A Német Demokratikus Köztársaság, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária „Európa keleti részévé” vált, vagy ahogy az angolszász terminológiában élt: „Eastern Europe”. Az Elba folyón túl – a két Németország közötti határvonal – ott volt a Nyugat. 

Fikció a németek és zsidók nélküli Közép-Európa

Ha létezett is valaha egy Közép-Európa nevű kulturális és történelmi entitás, akkor ez már rég megsemmisült a két világháború, majd a kommunista rezsimek hatalomra jutása következményeként. Közép-Európa voltaképpen a német térséget, a német nyelvet és kultúrát jelentette. A Visegrádi Csoporthoz tartozó államok jelenlegi területének legnagyobb része politikai szempontból a német nyelvű birodalmakhoz, Ausztria-Magyarországhoz és Németországhoz tartoztak, Lengyelország Orosz Birodalomhoz tartozó középső és keleti részének kivételével, de ahogy az alábbi etnikai térképen is látszik, Lengyelország központi részében a városok német többségűek voltak. A különböző népekhez tartozó emberek között a német nyelv volt a „lingua franca”, a kommunikáció nyelve. A térségben a kultúra, az oktatás és tudomány nyelve is a német volt.

1. Kékkel a német etnikumúak által lakott területek 1933-ban; 2. Sárgával a német és az osztrák-magyar birodalmak határai 1914-ben; 3. Narancsszínnel a „Visegrádi Csoport” jelenlegi külső határai (adevarul.ro)

A német Reich 1914-es területe a két világháború következményeként összesen 33 százalékkal csökkent Lengyelország javára. A németeket 1945 után erőszakkal kitelepítették a Visegrádi Csoportot jelenleg alkotó államokból. Csehszlovákiából 1945 májusa és augusztusa között nagyjából 3 millió németet telepítettek ki. A háború után Lengyelországhoz csatolandó területeken becslések szerint nagyjából 11 millió német élt 1945 elején. Legnagyobb részük elmenekült a szovjet offenzíva elől. Közülük nagyjából 4,5 milliót, akik úgy döntöttek, hogy otthonukban maradnak, a lengyel hatóságok később Németországba telepítették ki. Magyarország 1945-ben engedélyt kért és kapott Moszkvától nagyjából 250.000 német, a dunai svábok kitelepítésére.

A magyarországi németek kitelepítése 1945 után (adevarul.ro)

A német és osztrák-magyar közigazgatások, valamint a német nyelv és kultúra térségbeli szupremáciája mellett a zsidók jelentették az úgynevezett Közép-Európa harmadik kötőelemét. A második világháború előtt a térségben volt a világ legnépesebb zsidó lakossága, különösen Lengyelországban. A zsidók bekerültek a gazdasági és kulturális elitbe és többségük német kulturális kötődésű volt. A zsidók viszont áldozatul estek a holokausztnak. Lengyelországban 2,5 millió zsidó pusztult el, Magyarországon nagyjából 600.000, Csehszlovákiában 300.000.

Németek és zsidók nélkül már nem lehet egy Közép-Európa nevű, különálló kulturális jelleggel rendelkező entitásról beszélni. Még kevésbé e régió kozmopolitizmusáról és multikulturalizmusáról. A birodalmak helyét 1918-ban nemzetállamok vették át, melyek aztán a holokauszt és a második világháború utáni lakosság-áthelyezések nyomán etnikailag homogénné váltak.

A barokk, mint Közép-Európa eredetének és közös nevezőjének mítosza

Barokk épületegyüttes: Szmolnij-kolostor, Szentpétervár, Oroszország (adevarul.ro)

A – vallásos és polgári – barokk építészetet is a Visegrádi Csoport szinonimájává vált „Közép-Európa” politikai konstrukció közös nevezőjének tekintették, mellyel a térségbeli városokban lehet találkozni. A cseh Milan Kundera, a Közép-Európa mítosz valódi ideológusa a következőt állította híres, The tragedy of Central Europe (a szerző az esszé angol címét használja kétszer is, hogy aztán az általa választott irányban folytassa gondolatait a szöveg teljes címének elárulásával – a szerk.) című esszéjében:

„Közép-Európa jellegzetes természete a barokk művészet rendkívüli kirobbanásával jelent meg hirtelen, mely jelenség egyesítette ezt a Salzburgtól Vilniusig húzódó kiterjedt régiót.”

Íme, a közép-európai mítoszt alátámasztó érvként rendszerbe állított barokk. Ezt az építészeti stílust a mítosz felépítésére és a visegrádi államok kulturális egységének bizonyítására használták fel eszközként, ami részigazság. Igaz, hogy Közép-Európában számos barokk épület van, de ez a stílus nem itt született, hanem 1600-ban Olaszországban és nem a visegrádi államokra, hanem egész Európára jellemző. A barokk Portugáliától Oroszországig és az Oszmán Birodalomig elterjedt, egyszerűen azért, mert egy divat volt, a cárok és a szultánok pedig szépnek és lenyűgözőnek tartották a barokk épületeket. Ha a barokk építészet elterjedési területe jelenti Közép-Európát, akkor Moszkva, de Dolmabahçe palotájával és barokk dzsámijaival Konstantinápoly/Isztambul is minden bizonnyal Közép-Európa szívében helyezkedne el.

Oszmán barokk: az Ortaköy-mecset Isztambulban (adevarul.ro/Flickr.com – Jose)

A késő barokk konvencionálisan 1780-ig tartott Európában, amikor

a román fejedelemségeknek más gondjuk volt, mint a barokk.

Például az, hogy nemzeti jövedelmük 40-50 százaléka a Magas Porta felé áramlott éves adó és a nagyvezérnek és más vezetőknek juttatott harács formájában. Vagy a területükön zajló orosz–osztrák–török háborúk által okozott károk. Vagy a fanarióta uralmak instabilitása, melyek néha csak néhány hónapig tartottak, a fanarióta uralkodók pedig csak azzal törődtek, hogy minél hamarabb visszaszerezzék a kinevezésükért a szultánnak és nagyvezérnek fizetett összegeket és még legyen idejük meggazdagodni, mielőtt másvalaki átveszi a helyüket. Középületek építése nem szerepelt a fanarióta görögök napirendjén, barokk stílusban sem. A románok a történelem összes megpróbáltatása ellenére saját kreativitásuk tanúbizonyságát adták a brâncovenesc építészeti stílussal, mely nagyjából a barokkal egyidőben virágzott és olyan ékszereket hagyott örökül ránk, mint a bukaresti Stavropoleos-templom vagy a mogoşoaiai palota.

Román barokk: a mogoşoaiai palota (adevarul.ro)

Egyes szerzők, művészettörténészek – különben – „vlach barokknak” vagy „brâncovenesc barokknak” nevezték el ezt az építészeti stílust. A brâncovenesc barokk a román felvilágosodás megnyilvánulása is volt, a maga tanult embereivel, a román nyelvű kiadványok robbanásszerű megszaporodásával, a fejedelmi akadémiákkal, Matei Basarab, Vasile Lupu uralkodásával, akiket az Erdélyi Iskola és Dimitrie Cantemir követett. Ez a felvilágosodás nyugati hatásra született meg.

A bukaresti Takarékpénztár (CEC) épülete, eklektikus stílusban épült műemlék. Távolabb az 1977-es földrengésben megsemmisült Hotel de France és a Lafayettes Galériák (a jelenlegi Victoria üzletház) (adevarul.ro)

Ahogy a románoknak lehetőségük lett felépíteni a saját államukat, mely biztosíthatta számukra mind a stabilitást és a biztonságot, mind a nagy közberuházásokhoz szükséges költségvetéseket,

bizonyítani tudták, hogy tökéletes szinkronban vannak a korabeli áramlatokkal.

Míg a XVIII. század folyamán a románok lemaradtak a nyugati fejlődéshez képest, a XIX. század végén viszont olyan csodálatos – Európában akkor uralkodó – eklektikus stílusban készült épületeket hoztak létre, mint amilyen a Takarékpénztár (CEC) palotája, a Posta-palota vagy a Román Athéneum. Az eklektikus stílus sokkal közelebb állt a román természethez, mely ahhoz szokott hozzá, hogy mindenből kiemelt bizonyos elemeket. A XX. század elején jelent meg Európában az Art Nouveau stílus, amelyre a románok 1910-ben a konstancai Kaszinó, az Art Nouveau stílusú építészet szép példájával válaszoltak.

A Magheru sugárút a két világháború között. Európában egyedülálló kubista építészeti rezervátum (adevarul.ro)

A románok a két világháború közötti időszakban túlléptek a Nyugattal való szinkronban haladás szakaszán és kezdeményezőkké váltak. A bukaresti Magheru–Bălcescu sugárutak a kubista építészet lenyűgöző rezervátumai maradtak, vagy voltak. Bukarest kubista sugárútjait részben az 1940-es és az 1977-es földrengések rombolták le és a kommunisták torzították el 1960 környékén, amikor néhány giccses tömbházat iktattak be fogtömések gyanánt a két világháború között épült kubista épületek közé.

A Magheru–Bălcescu (akkoriban Take Ionescuról és Brătianuról elnevezett) sugárutakat a 30-as években építették ki. Összehasonlításképpen az építész Le Corbusier, a kubizmus világszintű mestere néhány évtizeddel később, az 50-es, 60-as években építette fel a brazíliavárosi és csandígarhi (India) kormányzati központokat (a brazíliavárosi kormányzati központot Lúcio Costa tervezte és Oscar Niemeyer volt a főépítész – a szerk.).

Milan Kundera. Közép-Európa mítosza kiiktatja a románokat Európából

Közép-Európa témája 1984 áprilisában tért vissza erőteljesen, amikor a The New York Times amerikai napilap leközölte Milan Kundera cseh író Közép-Európa tragédiája című esszéjét, mely eredetileg egy franciaországi művészeti folyóiratban jelent meg. A párizsi száműzetésben élő Kundera azt állította, hogy a Vasfüggöny mögötti kommunista kelet kulturálisan nem képez monolitikus egységet. Bár a földrajzi Európa az Atlanti-óceántól az oroszországi Urál-hegységig húzódik, a kontinens valójában két félre oszlik: Nyugatra, melynek az ókori Rómához és a Római Katolikus Egyházhoz kötődő csehek, magyarok és lengyelek integráns részét képezik, másrészt a Bizánchoz és az Ortodox Egyházhoz kötődő Keletre. A Kelet és Nyugat közötti határ 1945-ben néhány száz kilométerrel nyugatabbra helyeződött át, a csehek, a magyarok, a lengyelek pedig a Vasfüggöny rossz, keleti oldalán találták magukat, holott ők európaiak és a Nyugathoz tartoznak. Kundera azt is állította, hogy a cseheknek és a lengyeleknek semmi közük sincs a „szláv lélekhez” és sajnálatát fejezte ki a csehek Oroszország iránti XIX. századi lelkesedése miatt, amikor azt remélték, hogy az oroszországi szláv testvérek megszabadítják őket az ausztriai német elnyomóktól.

A Milan Kundera által felvetett gond az volt, hogy a Nyugat nem tesz különbséget a monolitnak tartott szovjet tömbön belüli államok között. Kundera szerint a lengyelek, a csehek, a szlovákok valójában Nyugathoz tartoztak a Rómával meglévő kapcsolataik, pontosabban római katolikus gyökereik miatt, valamint e népek és a nyugati jelenségek, különösen a reneszánsz, a protestáns reform és a felvilágosodás közötti szinkronitás miatt. Ez pedig annak a bizonyítéka, hogy ezek a népek a Nyugathoz tartoznak és a Vasfüggöny rossz oldalán vannak, mert oda nem ők, hanem a Bizánchoz és az Ortodox Egyházhoz kötődő népek tartoznak.

Kundera esszéjének címe sokkal szuggesztívebb francia nyelven, ahogy eredetileg megjelent: A megrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája. Tehát

Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország a „megrabolt” Nyugat voltak 1945-ben.

Másrészt a kommunizmus állítólag Oroszország természetes állapota, történelmének logikus folytatása volt. Kundera el akarta különíteni a lengyeleket és a csehszlovákokat az oroszoktól, de ez a gondolatmenet, bár a jó, katolikus és nyugatos nyugati szlávokat akarta megkülönböztetni a rossz, ortodox és bolsevik szlávoktól, valójában Romániát is a Bolsevik-ortodox világba vetette annak ellenére, hogy a románoknak semmi közük sem volt ehhez a – „jó” vagy „rossz” – szlávokon belüli vitához, ugyanis mi latin nép vagyunk. A Kundera által használt bolsevik-ortodox kifejezés valójában egy oximoron, mert a bolsevizmus és az ortodoxia között egyetlen kapcsolat van: az oroszországi ortodox keresztények bolsevikok által végrehajtott genocídiuma. Egy bolsevik nem lehet ortodox keresztény és fordítva sem lehetséges annak ellenére, hogy mind a cseh Milan Kundera, mind később az orosz Alekszandr Dugin is ezt a nonszenszt állította, még ha más-más okokból is.

Milan Kundera esszéje a leegyszerűsítések és a sematizmusok miatt számos vitát gerjesztett értelmiségi körökben, ami csak még tovább növelte ismertségét. Kundera és esszéje nagy népszerűsítést kapott az olyan nyugati propagandaadóktól, mint amilyen a Szabad Európa Rádió. Megemlítendő, hogy Milan Kundera valójában kiiktatta a románokat Európából és ezt az elméletet aztán Samuel Huntington politológus is átvette önkényesen, aki ráadásul egy pont Románia szívén keresztül áthaladó demarkációs vonalat is meghúzott a Kelet és a Nyugat között, melyet „civilizációs törésvonalnak” nevezett el.

A románok saját történelemmel, kultúrával és civilizációval rendelkeznek és

elfogadhatatlan az az állítás, mely szerint alsóbbrendűek lennének, mert nem mások történelmét élték.

Tény, hogy Milan Kundera és az általa kezdeményezett gondolatmenet Romániában is hívekre talált. Egyes romániai értelmiségiek – egy igazi utánzási, sőt, akkulturációs jelenség következményeként – már az 1980-as évek végétől és egészen máig azt állították, hogy „nálunk nem volt reformáció, reneszánsz és felvilágosodás”. Ezzel saját népük alsóbbrendűségét sugallták és beléptek a Romániával szemben álló táborba a kulturális szupremáciáért folyó háborúban. Ezeket az elméleteket egyes román értelmiségieknek az a siránkozása egészítette ki, hogy „nekünk nem volt egy Havelünk”.

„Miért más Románia”, mint a Mitteleuropa

Fürdőzés a tömegben. 1969. augusztus 2-án egymillió román fogadta Bukarest utcáin Richard Nixon amerikai elnököt (adevarul.ro)

Románia 1960-től kezdődően Gheorghe Gheorghiu-Dej alatt, majd 1965-től Nicolae Ceauşescu rezsimje alatt eltávolodott a Szovjetuniótól és Moszkva kül- és biztonságpolitikájától, és a Nyugathoz kezdett közeledni. Ezzel egyidejűleg a többi európai kommunista állam, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország és Bulgária a Szovjetunió hű szatellitjei maradtak. Az európai kommunista államokat Moszkvával szemben szolgalelkű vezetők irányítottak, akik közül egyesek éppenséggel szovjet tisztek voltak, mint például a lengyelországi Jaruzelski tábornok. Ezekben az államokban a hadsereg és a biztonsági szolgálatok vezető tisztségeiben lévő káderek többsége a Szovjetunióban vettek részt továbbképzéseken, amikor a legtöbb lengyel, magyar, csehszlovák tisztet beszervezte a KGB vagy a GRU, és akik közül egyesek a mai napig aktívak, ami veszélybe sodorhatná az egész NATO biztonságát. Ezeknek az államoknak a területén szovjet csapatok állomásoztak, egy részük pedig, mint például az NDK, Csehszlovákia és Magyarország szovjet nukleáris fegyvereknek adtak helyet.

A Moszkvával szembeni dacolását bátorítandó, Románia politikai, de pénzügyi támogatást is kapott a Nyugattól, ez lévén a kommunista tömb első állama, mely 1972-ben az IMF tagja lett, kiváltva az oroszok és lengyelországi, magyarországi és a többi szatellit államokbeli szövetségesek dühét, melyek azzal vádolták Romániát, hogy lepaktált az imperializmussal. Összehasonlításképpen

a „liberális” és „reformpárti” Magyarország csak 10 évvel Románia után,

1982-ben lett az IMF tagja, míg Lengyelország 1986-ban, Csehszlovákia pedig csak 1990-ben.

Mihail Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerülése után azonban a Nyugat már nem tartotta fontosnak a kommunista tábor olyan lázadóinak a támogatását, mint amilyen Románia volt. A Nyugat a „reformok” és a „reformerek” támogatására helyezte a hangsúlyt. Lejárt Ceauşescu ideje, ezzel párhuzamosan pedig Románia a rezsim inadekváltsága és ostobasága, a vezér személyi kultusza, a gazdasági hibák, a lakossággal szembeni megszorítások, a mozgásszabadság és szólásszabadság hiánya és más hasonló okok miatt egyre inkább elszigetelődött. Mindezekhez hozzáadódtak még a Románia lejáratására és aláaknázására indított világméretű politikai és sajtókampányok, melyek közül egyesek rendkívül veszélyesek voltak, mint például Magyarország alapjában véve irredenta célokat szolgáló kampánya. Más kampányok, még ha eredetileg jószándékúak voltak is és a bukaresti rezsimet akarták nyomás alá helyezni, hogy liberalizálási lépések megtételére vegyék rá, végső soron Romániát is kedvezőtlen színben festették le, és még ha akaratlanul is, az elszigeteléséhez és démonizálásához járultak hozzá. Ezzel párhuzamosan egy hasonlóan erőteljes kampány zajlott a reformpárti és nyugatias Lengyelország és Magyarország népszerűsítése érdekében.

Horn Gyula, Magyarország külügyminisztere 1989-ben: „Románia katonai fenyegetést jelent. Nukleáris fegyverek és közepes hatósugarú rakéták gyártására képes.” (adevarul.ro)

Már nem számított Románia szovjetellenessége, mert a reformok bátorítása lett elsődleges. De nem létezett egy mértékegység a „reformokra”. Havel reformpárti Csehszlovákiájában 1989 decemberében a tulajdonállomány 97 százaléka állami volt, akárcsak Romániában.

Románia gazdasága és Magyarország csodálatos „gulyásszocializmusa” között sem volt túl nagy különbség.

A különbséget az adta, hogy a budapesti kommunista kormány a lakosság fogyasztásának, valamint a csődhelyzetben lévő szocialista vállalatok támogatására használta fel a külföldi hiteleket a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében, míg a Ceauşescu-rezsim inkább új beruházásokra fordította a külföldi hiteleket, majd a küladósság gyors visszafizetésére összpontosított. Magyarország egy főre eső eladósodottsága óriási méreteket öltött, ugyanis 1990-ben 17 milliárd dollárnyi adósság jutott 10 millió lakosra. A magyarországi szocialista gazdaság hatékonyságának hiánya a munkanélküliségi ráta alakulásában is megmutatkozott. Magyarországon 1990-ben, a kommunizmus végén csak 1,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami túlfoglalkoztatottságot jelentett. Alig egy évvel később, 1991-ben a csődbe jutott szocialista vállalatok külföldi hitelekből történő támogatásának megszüntetése következtében Magyarországon robbanásszerűen megnőtt a munkanélküliség, elérve a 12 százalékot. Voltaképpen a „gulyásszocializmus” nem liberalizmust és reformpártiságot jelentett, hanem a lakosság megvesztegetését a kommunista rezsim stabilitásának biztosítása érdekében.

Hogyan puskáztuk el a dolgokat Ceauşescutól Iliescuig

Miközben Románia nagyjából ugyanolyan szinten került ki a kommunizmusból, mint a később a Visegrádi Csoportba tömörülő államok, legalábbis gazdasági szempontból vagy a Nyugathoz közeledés lakossági támogatottsága terén, vagy akár még némi előnnyel is az állam szovjetpárti elemektől való megtisztítását, az Izraellel, az IMF-fel fenntartott kapcsolatokat és más hasonlóakat illetően, a Ceauşescu-korszak végén a dolgok a politika és a külföldön kialakult kép tekintetében nagyon rosszul álltak, és a kommunista rezsim bukása után tovább romlottak. Egy rövid ideig tartó óriási szimpátiát követően, amikor az európai televíziók élőben vették át a TVR (közszolgálati televízió – a szerk.) műsorát, a párizsi taxikra pedig román zászlókat tűztek ki, a Ceauşescu-házaspárnak egy gúnypert követő kivégzése és a forradalom áldozatairól szóló hazugságok megcáfolása következett.

A december 22-e délutánján hatalomra került Iliescu-rezsim olyan lépéseket tett, melyek meghiúsították Románia esélyeit arra, hogy a többi kommunista állammal egyszerre induljon el az euro-atlanti integráció útján. A rezsim 1990. január 24-én bejelentette a Nemzeti Megmentési Front (FSN) politikai párttá alakulását és állampárti helyzetből való részvételét az első szabad választáson. Ezt a bányászhordák ismételt Bukarestbe érkezése követte, melyeket a demokratikus ellenzék letörésére hívott a rezsim, az első választási kampányt pedig az ellenzéki PNŢCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt – a szerk.) és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) elleni szélsőségesen erőszakos fellépés, az Egyetem (Universităţii) téren zajló tüntetések erőszakos letörése, több száz ember bántalmazása és törvénysértő letartóztatása, valamint az ellenzéki pártszékházak és szerkesztőségek feldúlása követett. 1990 márciusában került sor a marosvásárhelyi etnikumok közötti erőszakos összecsapásokra is, melyek egy újabb világszintű románellenes kampányhoz nyújtottak alkalmat.

A voluntarista kormányfő Petre Roman 1991-ben

megpróbált bekapcsolódni a Visegrádi Csoport létrehozásába, de elutasították, és ez újabb alkalom volt Románia megalázására.

Vaclav Havel cseh elnök később levelet küldött Románia elnökének, Ion Iliescunak, amelyben arról tájékoztatta, hogy az emberi jogok be nem tartása miatt ellenzi Románia belépését a Visegrádi Csoportba.

Az 1989/1990-es kedvező konjunktúra lehetővé tette Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia számára, melyek a Szovjetunió hű szatellitjei voltak, de ugyanolyan –a kommunista államokra jellemző – társadalmi-gazdasági gondokkal küzdöttek, mint Románia, hogy a Nyugat integráns részének, civilizációs előretolt állásnak, a reformok úttörőinek és hősies kommunista harcosoknak (a szerző feltehetően antikommunistát akart írni – a szerk.) állítsák be magukat, míg Romániát a Nyugattal inkompatibilis, barbár, elmaradott és kommunista országként bélyegezték meg.

A Visegrádi Csoport 1991-es létrehozása volt a fordulópont, melynek egyértelmű szimbolisztikája volt: (csak) ezek az államok képviselték Európát, vagyis a „megrabolt” Nyugatot, ahogy azt Kundera nevezte, és megérdemelték, hogy visszatérhessenek haza, „Európába”, ahova valók. Romániának nem jutott hely ezen államok között és valahol a szürke övezetben, a „no man’s land”-ban kellett volna maradnia. Azok az államok, melyek a bemutatott események után rövid idővel létrehozták a Visegrádi Csoportot, a nemzetek közötti versengésben döntő pontot szereztek Romániával szemben.

George Scarlat, a LARICS Szakértői Tanácsának tagja.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25394
Bemutatta megingathatatlannak tűnő bizonyítékait a református egyház jogi képviselője, a csütörtöki bírósági döntés azonban teljes mértékben kiszámíthatatlan. Aztán Strasbourg következhet.
Kérdés: a kizárólag a lakók zsebét terhelő nagy homlokzatfelújítási kampány után mi lesz a graffitisekkel? Kitiltják őket? Járőrözni fognak a kedves városatyák? Na?
A mioritikus nemzeti mítoszokat élvezettel és szakértelemmel romboló román törtnész továbbra is kényelmetlen figura a nackórollert hajtó román gondolatvezérek számára.
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Az éppen zajló 4. Kolozsvári Zsidó Napokon hangzottak fel Eisikovits Mihály dallamai Laczkó Vass Róbert színművész előadásában, Nagy Gergő zongorakíséretével.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.