terror
béel
2017. november 2. csütörtök, 07:42
Az üzbég férfi a kihallgatás során még dicsekedett is rémtettével.

Nem mutatott megbánást a New York-i gázolás elkövetője, akit a hatóságok kihallgattak - értesült szerdán az NBC televízió.

A tévé a nyomozásban részt vevő, de meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy a 29 éves üzbég elkövetőt, miután éjjel megműtötték, kihallgatta a rendőrség. Sayfullo Habibullaevic Saipov nemcsak nem bánt meg semmit, hanem dicsekvően szólt a nyolc halálos áldozattal és 12 súlyos sebesülttel járó terrorakciójáról.  

Az NBC riporterei telefoninterjúban megszólaltatták Saipov egyik üzbég honfitársát, a Floridában élő Kobiljon Matkarovot.

Matkarov azt állította, hogy jól ismerte Saipovot és

semmi nem mutatott arra, hogy terrorcselekményre készülne.

„Vidám fickó volt, szerette Amerikát. Állandóan jókedvű volt, állandóan mosolygott" - mondta róla. Matkarov hozzátette: Saipov nemrégiben elköltözött New Jersey államba és az Ubernél dolgozott.

Az első rendőri jelentések már kedden este jelezték, hogy Saipov Floridából elköltözött New Jersey államba, ahol Peterson városban élt, az ottani mecsetnek lett állandó látogatója. A kedd délutáni terrorakciót is egy New Jerseyben bérelt teherautóval követte el. Passaic településen bérelte a furgont, amellyel a New York-i Manhattanbe hajtott. Érvényes jogosítványa volt, amelyet New Jerseyben szerzett, majd később Floridában is érvényesítette.

Szintén az NBC televízió jelentette, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai a floridai Tampában nyomoznak, egy olyan házban, amelyet Saipovval hoztak kapcsolatba. Nem világos, hogy a férfi lakott-e ott, vagy valamelyik ismerőse.

Florida kormányzója, Rick Scott közleményt adott ki, amelyben leszögezte: egész Florida imádkozik az áldozatokért, családjaikért és a kiváló rendőrökért.

Egyébként szerdán már vádat is emeltek Saipov ellen. 

A tíz oldalas vádirat tanúsága szerint Saipov jelezte, hogy nem kíván élni a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték - miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték - hosszas vallomást tett. Majd szerdán este tolókocsiban részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta Halloween napját, mert azt remélte, a lehető legtöbb ember lesz az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében kanyargó kerékpáros úton is belehajt a tömegbe.

Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.

A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdádi, a terrorszervezet vezetője arra buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat, hogy támogassák a terrorszervezet célkitűzéseit.

A vádiratban szerepel az is, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propaganda-anyagát - videókat, szórólapokat, fotókat - találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet is, amely azt mutatja, hogy az Iszlám Állam a foglyait lefejezi.

John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel arra mutat, hogy Saipov pontosan követte azokat az útmutatásokat, amelyek az Iszlám Állam közösségi médiájának csatornáin láthatók, s amelyek azt magyarázzák el, hogyan is kell terrortámadást végrehajtani.      

Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen. A 32 éves férfit „a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni.

William Sweeney, az FBI New York-i irodájának helyettes vezetője azonban nem kívánt válaszolni az újságíróknak azokra a kérdéseire, hogy hol van Kadirov, hogyan került célkeresztbe és mi lehetett a szerepe a merényletben. „Megtaláltuk őt, többet nem mondhatok" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Sweeney.    

A CBS televízió szerdán este hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai hatóságok előtt nem volt ismeretlen Saipov neve, mivel 2015-ben az FBI terror-elhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek a kapcsolatrendszerére. A CBS forrása szerint Saipov kapcsolatban állt radikalizálódott iszlamistákkal, akiknek legalább az egyike üzbég.

New Yorkban erőteljesen megnövelték a rendőri jelenlétet, különösen a forgalmas közlekedési csomópontoknál. A vasárnapi maratoni futóversenyen pedig egyenruhás és civilbe öltözött rendfenntartók és terrorelhárítók is nagy számban lesznek jelen.

Az amerikai sajtóban felidézik, hogy az idén áprilisban a svéd fővárosban, Stockholmban, szintén egy üzbég férfi követett el terrorakciót: teherautóval hajtott a tömegbe, négy embert megölt és tizenötöt súlyosan megsebesített. Az amerikai külügyminisztérium akkor arra figyelmeztette az Üzbegisztánba utazókat, hogy a közép-ázsiai országokban nagy számban élnek iszlamista terrorista csoportokat támogatók.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23818
A román tanácsosok is megszavazták az EMNP kezdeményezését, hogy a magyar nemzeti ünnepen vendégeljék meg az ünneplőket, az RMDSZ miatt mégsem lesz belőle semmi.
Most aztán vakarhatja a fejét Dragnea úr is, meg Iohannis úr is. Meg úgy általában, minden fejes. Sabin Gherman írása.
Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága a Székelyföld név használatának tiltására, a hivatali anyanyelv-használatra és a kétnyelvű utcanévtáblákra is kitér.
A nagyon alapos és pragmatikus elemzésnek tűnő szövegben végig ott bujkál az üzenet: Románia Orbán Viktor csicskája!
Bár tizenkilenc pályázat érkezett az útügyhöz a 60 kilométer megépítésére, nem fogják elkapkodni a kivitelezést.
A magyarországi választások mocskába belekevert erdélyi magyar családnak többen is felajánlották a jogi segítséget.
Uniót kiáltottak a moldovaiak. Aztán ellenuniót. És erre már a románok is megragadták az egyesülés bikájának szarvát.
Kis román szélsőséges heraldika Hans Hedrich kommentárjával. Sokan ismerik ezeket a furcsa jelképeket, így együtt mégis ijesztően idegenül hatnak.
Kolozsvár polgármestere azt ígérte, hogy a közeljövőben kihelyezik a még hiányzó többnyelvű városnévtáblákat.
Mert Romániában még mindig háborús bűnösként tartják nyilván az írót, annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok több ízben is megalapozatlannak találták a román kiadatási kérelmeket.
A hollandok világcsúccsal is csak bronzérmesek lettek.
Hány sebből és miért vérzik a Kínát is „legyőző” román gazdaság? Tessék. És persze a magyarok megint jobban teljesítenek.
Mindenki nyugodjon le, nem a magyarok keze van a dologban. Hanem az anyatermészeté. Igaz, nem tudni, ő milyen nemzetiségű.
Hasznos és jó dolog a korrupcióellenes harc. De a saját háztájon is rendet kell tartani. Mert könnyen megfúrhatják a DNA hajóját, ha nem vigyáz.