Ha tényleg felszámolják az iskolát, és nem működhet a saját épületében, akkor a román gimnázium is repülhet.
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kilátásba helyezte, felbontja a marosvásárhelyi önkormányzattal kötött bérleti szerződést arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus gimnázium diákjainak és egy román állami iskolának ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római Katolikus Gimnázium.
Az alapítvány szombaton későn este adott ki közleményt, amely az első hivatalos egyházi állásfoglalás azóta, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség a megszüntetett katolikus iskola osztályait pénteken besorolta a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és az alapítvány elnöke, valamint Holló László, az alapítvány igazgatótanácsának elnöke által aláírt közlemény szerint az egyház azt nehezményezi, hogy az iskola osztályait nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a Bolyai Farkas Gimnáziumba, így
Úgy vélik, az intézkedéssel a hatóság csak a törvényben is előírt kötelességét teljesítette: biztosították a diákok beiskolázását. Üdvözlik ugyan, hogy a fiataloknak lesz hol tanulniuk, de örömük nem felhőtlen, hiszen az iskola megszűnt, és ezáltal - mint írják - alapvetően sérültek a diákok jogai az egyházi és világi törvények szerint egyaránt. Felidézik, hogy a tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium kísérletet sem tett arra, hogy figyelembe vegye 114 szülő szándéknyilatkozatát, amelyben jelezték: a Római Katolikus Gimnáziumba akarják íratni gyermekeiket.
Az egyház arra kéri az illetékes román hatóságokat, ne tekintsék megoldottnak a helyzetet. Emlékeztettek: többször megfogalmazták már, hogy az iskolaépületben - amely a Státus Alapítványé - működnie kell katolikus iskolának is.
- írták a közleményben.
Leszögezték: nem mondanak le arról, hogy Marosvásárhelyen iskolája legyen az egyháznak. Úgy vélik, „az állami intézmények szakszerűségének hiánya és az emberi jogok semmibevétele miatt szenved jogfosztottságot az egyház, szenvednek a gyerekek, valamint a szüleik" - olvasható a közleményben.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonkezelője, a Státus Alapítvány 2014-ben kötötte meg a legutóbbi szerződést a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal. A megállapodás rögzíti, hogy az egyház tulajdonában levő iskolaépületen 2014 és 2019 között miként osztozik a helyi románok egyik elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti".
Holló László korábban az MTI-nek elmondta: ha az egyház bejelentené, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a város nem tudná már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépület minden bizonnyal hónapokon belül áram és víz nélkül maradna. „Rendkívül kellemetlen, hogy egyáltalán ilyesmiről kell gondolkodnunk, de amennyiben az iskolánkat megszüntetik, a szerződés feltételeit nem tartották be" - fogalmazott szeptember elején Holló László.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.