Kiket gyűlölnek a leginkább Romániában?

Az ActiveWatch jelentése szerint többek között a magyarokat és más kisebbségeket érinti a leginkább gyűlöletbeszéd.
Hirdetés

A romák, a magyarok, a menekültek és az LMBT-közösség ellen irányulnak a legtöbb esetben az intoleráns megnyilvánulások a romániai közbeszédben – derül ki az ActiveWatch jelentéséből, amely a 2015–2016-ben, Romániában tapasztalt gyűlöletbeszédeket vette górcső alá, és amelyet egy sajtótájékoztatón mutatott be Radu Răileanu, az ActiveWatch képviselője.

Az Agerpres beszámolója szerint a felmérés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy az egyetlen intolerancián alapuló megmozdulás, amely valóban nagy tömegeket mozgatott meg, a Koalíció a családért alkotmánymódosítási kezdeményezése volt: ezt hárommillió személy írta alá. Răileanu elmondta: egyre több résztvevőt vonzanak a másság elfogadását hirdető rendezvények is.

„A diverzitás elfogadását hirdető üzenetek a kultúrán keresztül fogalmazódnak meg: a színház- és filmfesztiválok, a soknemzetiségű fesztiválok felől. Az ilyen típusú fesztiválok azonban külföldi finanszírozásra vannak utalva” – közölte az ActiveWatch képviselője.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) tevékenységéről azt mondta: gondot jelent, hogy nem egységes gyakorlat alapján oldják meg a panaszokat, és ez azt a benyomást kelti, hogy a testület hajlamos a politikusokat védeni, és „bátortalanul” viselkedik, amikor felmerül a gyanú, hogy valamely érintett – akár panasztevő, akár feljelentett – a közigazgatási bíróságon fellebbez a CNCD döntése ellen. Ugyanakkor bírálta a diszkriminációellenes tanács bíráskodási gyakorlatát, amikor a börtönökben fogvatartottak diszkriminációs panaszairól van szó.

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tevékenységéről a szakember úgy vélekedett: nehezen ismeri fel a gyűlöletbeszédet és kevés büntetést szabott ki, igaz, nagy összegekben. Az ActiveWatch elnöke, Mircea Toma szerint Romániában

a sértettek nem élnek a törvényadta lehetőségekkel,

Hirdetés

holott csak ez vezethet oda, hogy a társadalom egésze megváltozzon az intolerancia terén.

Toma ugyanakkor leszögezte, Románia „a mennyország egy sarkának” tűnik gyűlöletbeszéd tekintetében, ha azt nézzük, „mi történik a világban, és Románia közvetlen közelében is”. „De figyelmesebben szemügyre véve kiderül, hogy a mennyország sarka valójában egy kitörni készülő vulkán”, mondta Mircea Toma, hozzátéve, hogy a gyűlöletbeszéd fokozódik a menekültekkel szemben, és a Román Ortodox Egyház is hozzájárult a gyűlöletkeltéshez az alkotmánymódosítást célzó aláírásgyűjtéssel.

A jelentés egyelőre nem érhető a szervezet honlapján.

Hirdetés