Nem értett egyet a román-magyar együttélési kódex kidolgozásával, ezért perelt.
A Hargita megyei törvényszék elutasította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus keresetét, amelyben a kormány székelyföldi képviselőjeként megtámadta a megyei önkormányzatnak a román-magyar együttélés jó normáit rögzítő kódex kidolgozásáról szóló határozatát. Az első fokon hozott ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték szerdán.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, bízik abban, hogy a prefektus mérlegelni fogja, hogy „a jó szándékú, példa értékűnek is tekinthető program csak jót hozhat mind a magyarok, mind pedig a románok számára”, és lesz olyan bölcs, hogy nem fellebbez az ítélet ellen.
A politikus hozzátette: készülnek a program megvalósítására, már az ez évi költségvetésbe belefoglalják az ezzel járó költségeket, és reménykednek abban, hogy a programhoz sikerül megnyerniük a kormány keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának a partnerségét is. Az önkormányzati vezető sajnálatosnak tartotta, hogy
Hargita megye önkormányzata tavaly februárban határozott arról, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel kidolgozza az együttélési kódexet. Olyan dokumentumra gondoltak, amely javaslatot tenne például arra, hogy a románok és a magyarok miként viszonyuljanak egymás nemzeti ünnepeihez, hogy a hívek lélekszáma alapján osszák el az egyházaknak szánt önkormányzati támogatásokat, hogy olyan településeken is biztosítsák az anyanyelvhasználat jogát, ahol ezt a törvény nem írja elő, hogy helyi hozzájárulással akár a szükséges diáklétszám alatt is
Borboly Csaba korábban az MTI-nek elmondta: a kódex egy javaslatsort tartalmazna, amelyikből valamennyi települési önkormányzat a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően iktathatna be valamennyit a saját szabályzatába.
A prefektus arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a megyei önkormányzatnak „nincsenek hatáskörei az etnikumközi együttműködés és a közigazgatás kétnyelvűsége területén”.
A Hargita megyei önkormányzat korábban éppen azért tett partnerségi ajánlatot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek, hogy e kormánynak alárendelt intézmények biztosítsák azokat a hatásköröket, amelyek a program lebonyolításához kellenek. Megkeresésükre a kisebbségkutató intézet kedvező, a kormányhivatal viszont kitérő választ adott.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.