// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Ismét diszkótűz pusztított Bukarestben

// HIRDETÉS

A Floreasca-tó partján lévő Bamboo gyulladt ki. 38-an kerültek kórházba.

Szombatra virradóra leégett ez egyik legdrágább bukaresti szórakozóhely, a Floreasca-tó partján álló Bamboo klub. A nagy erőkkel kivonuló mentők harmincnyolc embert vittek kórházba, egyikük állapota súlyos.

A sérülteket főleg füstmérgezési és kihűlési tünetekkel kezelik. A mentéshez húsz tűzoltójármű és huszonhét mentőautó vonult ki. A tüzet csak órák múltán sikerült megfékezni.

A tűzoltóság szóvivője szerint elképzelhető, hogy nem sikerült mindenkit kimenekíteni,

mielőtt összeomlott az épület tartószerkezete, noha a helyszínre érkező első tűzoltók minden helyiséget ellenőriztek. Raed Arafat belügyi államtitkár, a SMURD rohammentő-szolgálat alapítója erről úgy vélekedett: ha bent rekedt valaki az épületben, annak nem volt esélye a túlélésre.

Az akár ezerötszáz ember befogadására alkalmas népszerű éjszakai szórakozóhelyen mintegy 2500-3000 négyzetméternyi területen csaptak fel a lángok, a tűz okairól azonban a tanúk nem nyilatkoztak egyöntetűen. A szórakozóhely mellett lévő, részben befagyott tó partját búvárok fésülték át, de nem találtak senkit.

Reggel már csak hat embert tartottak bent a Floreasca kórházban, hármat az ortopédián, hármat a toxikológián. Két ember még a kórház sürgősségi osztályán volt, valószínűleg őket is beutalják. A végtagsérülésekkel küzdők közül ketten valószínűleg kiugrottak az ablakon a tűz elől, a toxikológiára kerültek füstmérgezést szenvedtek, egyikük állapota különösen súlyos – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Bogdan Oprița, a kórház szóvivője.

Volt engedélye, nem volt engedélye

A Bamboo ügyvédje azt állította, hogy a drága szórakozóhelynek minden szükséges működési és tűzvédelmi engedélye megvolt, ami szerinte „ezen a szinten” nyilvánvaló. Azt a feltételezést, hogy – a törvényi tiltás ellenére – dohányoztak volna a klubban, a tűzoltóság szóvivője nem tudta megerősíteni, azt mondta, ezt a nyomozásnak kell kiderítenie.

A nyomozást a fővárosi ügyészség vezeti, a kihallgatások a rendőrség gyilkossági osztályán zajlanak más ügyosztályok munkatársainak a bevonásával – közölte a bukaresti rendőrség sajtóosztálya.

A klubnak az idei működési engedély megszerzése érdekében benyújtott dossziéja hiányos – állítja a főváros második kerületének polgármestere, Dan Cristian Popescu. Tűzvédelmi engedélye volt a klubnak az illetékes katasztrófavédelmi hivataltól, de az egyik építkezési engedély hiányzott. Tavaly ugyancsak hiányos iratcsomó miatt meg is bírságolták a klubot.

A bukaresti Colectiv-klubban 2015 októberében bekövetkezett, 64 halálos áldozatot követelő tűzvész után Romániában megszigorították a közintézmények és nyilvános szórakozóhelyek tűzvédelmi előírásait, és számos klub működési engedélyét bevonták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro