// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lezárult Tőkés pere a Románia Csillaga kitüntetésért

// HIRDETÉS

A bíróság nem vette fel a bizonyítékok közé Tőkés László 2013-as tusványosi beszédének hangfelvételét.

Érdemben lefolytatták a bukaresti táblabíróságon kedden azt a közigazgatási pert, amelyben Tőkés László EP-képviselő az állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t kedden Kincses Előd ügyvéd. A felperes bizonyítási indítványai közül csak azt a hangfelvételt nem fogadta el a bíróság, amely a 2013-es Bálványos Nyári Szabadegyetemen (Tusványoson) készült, amikor Tőkés László felvetette, hogy

Magyarország vállaljon „védhatalmi státust” Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A Klaus Iohannis államfő és – az érdemrend visszavonási rendeletét ellenjegyző – Dacian Cioloș miniszterelnök ellen indított perbe beavatkozott a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága is, amely a szabadegyetemen elhangzott kijelentése miatt méltatlannak nyilvánította Tőkés Lászlót a kitüntetésre, és annak visszavonását javasolta az államfőnek.

Kincses Előd kifejtette, a törvény szerint két esetben lehet a kitüntetést visszavonni: ha viselőjét jogerősen börtönbüntetésre ítélik, vagy ha olyan tetteket követ el, amelyekkel méltatlanná válik a kitüntetésre. Ehhez képest Tőkés Lászlót,

nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik, amelynek szabadságát az alkotmány garantálja

– mutatott rá.

Az EP-képviselő ügyvédje emlékeztetett: Tőkés László azért kapta meg Románia Csillagát mert az életét kockáztatva történelmi érdemeket szerzett az 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantásában, amely a Ceauseșcu-diktatúra bukásához vezetett. Rámutatott: Tőkés László azért pereskedik érdemrendje visszaszerzéséért, mert annak visszavonásával a temesvári népfelkelés történelmi érdemeit próbálják megsemmisíteni. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét és ne lehessen semmivé tenni az egykori, 89 decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét” – mondta az MTI-nek Kincses Előd.

Az MTI megemlíti: Romániában tucatnyi olyan embernek – köztük a korrupcióért több ízben bebörtönzött Adrian Năstase volt miniszterelnöknek – van a birtokában a Románia Csillaga, akiket szabadságvesztésre ítéletek, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést. A táblabíróság az igazságszolgáltatás honlapján teszi majd közzé ítéletét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro