// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Cemo: az RMDSZ nem alkalmas árnyékjelentés készítésére

// HIRDETÉS

Mert nem független civil szervezet, azért.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szerint az RMDSZ nem független civil szervezet, ezért nem nyújthat be a magyar közösség nevében árnyékjelentést az Európa Tanácshoz (ET).

A marosvásárhelyi civil szervezet szerdai közleményében vonta kétségbe az RMDSZ jelentéstevői jogát. Állásfoglalásával Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombati bejelentésére reagált, mely szerint

a szövetség árnyékjelentést készít

ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az ET-nek. Kelemen Hunor az RMDSZ kisparlamentjének (SZKT) ülésén elmondta: a román kormány több mint kétéves késéssel, február elején nyújtotta be a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A dokumentum elkészítése során a kabinet nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével, és a jelentés – Kelemen Hunor szerint – rengeteg hibát, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz.

A Cemo az Európa Tanács kritériumait idézte, amelyek szerint a nemzetközi egyezmények alkalmazásáról szóló országjelentések mellett az adott országban működő független civil szervezetek fogalmazhatják meg árnyékjelentésekben az álláspontjukat. A Cemo úgy vélte, hogy

az RMDSZ nem tekinthető független szervezetnek,

hiszen a jelentés összeállításáért az RMDSZ-es vezetésű romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala felelt. A román kormány struktúrájában működő hivatalt 2015 októberéig az RMDSZ-es Laczikó Enikő vezette, aki jelenleg is ott dolgozik, helyettes vezetőként.

„Lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy egy RMDSZ-es államtitkár által vezetett intézmény nem kérdezte meg az RMDSZ-t az országjelentés készítése során” – érvelt a Cemo. A marosvásárhelyi jogvédő szervezet azt is megemlítette, hogy Románia immár a negyedik jelentését nyújtja be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról, és – noha a korábbi három jelentés megállapításai sem feleltek meg a valóságnak –

az RMDSZ eddig soha nem emelt kifogást ezek ellen.

A szövetség „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a Cemo. A szervezet úgy vélte, hogy lényeges változásokat lehetett volna elérni, ha a magyar közösség civil szervezetei már a korábbi jelentésekhez is árnyékjelentéseket tettek volna le.

A Cemo arra biztatta az erdélyi civil szervezeteket, hogy minél többen készítsenek árnyékjelentést, és igazítsák ki a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról készített román kormányjelentés pontatlan és valótlan állításait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.