És újraszabják a Föld nevű bolygót

A harcias hisztéria kellős közepén állunk. Nem vagy „cool”, ha minden egyes gondolatfüzér végére, szinte minden geopolitikai megfontolás, bármilyen típusú és – akármennyire szerény – után nem biggyeszted oda, egyetlen változatként, egy végső katasztrófa lehetőségét.

Ráadásul a – bármilyen fajta – katasztrófák felé az út sohasem volt ennyire szabad, mint most. Így van, hiszen a látható tartományban a feszültségek olyan mértékig fokozódnak, ahogy arra már régóta nem volt példa. Sem ilyen szinten, sem ilyen szereplőkkel, sem ilyen meggyőzési eszközök felhasználásával.

Az itt a piros, hol a piroshoz hasonlóan létezik egy látható játék, mely rendkívül meggyőző, hiszen nagyon tapasztalt játékosok űzik. De ezzel párhuzamosan, az előbbivel egyszerre

indul egy másik, a rejtett játék.

Ez sokkal bonyolultabb, itt tevékenykednek az igazi játékosok, azok, akik a hatalmat birtokolják, akik a saját kritériumrendszerük szerint akarnak építkezni. Ebben az esetben a „párbeszéd művészete” nagyon pontos dolgot jelent, vagyis a projekt-emberek asztalhoz ülnek és egy bizonyos idő alatt kidolgoznak egy közös tervet.

Az említett projekt-emberekből nagyon kevés van egy nemzedéken belül. Konstruktív és/vagy tragikus tapasztalatok felhalmozódásából született politikai bölcsesség hordozói, ugyanakkor rendelkeznek a kompromisszumkeresésből származó edzettséggel. Márpedig jelen pillanatban, a mindenféle katasztrófaforrások megszaporodásával látható, hogy a főszereplőket is tárgyalóasztalhoz szólították. Számos fordulóval, de azzal az előrelátható végkifejlettel, hogy új befolyási övezetek technikai megrajzolásának pillanatához közeledünk. Ezek pontos földrajzi meghatározásával együtt, melyeket pontosan úgy fognak újratárgyalni, ahogy az Jaltában történt.

Az események lineáris alakulása a végéhez közeledik.

Az ugrás következik. A töréspont. Ezt követően más szintre kerülnek a folyamatok.

Lehet, hogy ez konfliktusos, mélységesen konfliktusos lesz, és akkor azoknak volt igazuk, akik azt mondták, hogy a mostani jelek a második világháborút megelőzőkhöz hasonlítanak. (Többek között ezt mondta Porosenko is!)

Vagy ellenkezőleg, sikerül kidolgozni egy jaltaihoz hasonló globális megállapodást. De ehhez meg kell találni a helyes választ egy csak látszólag megoldott kérdésre: kiket fognak meghívni a tárgyalóasztalhoz, és kinek lesz joga aláírni és/vagy vétózni? Van még egy feltétel. Ez valójában egy sine qua non típusú előfeltétel: e végső tárgyalás partnereinek nagyjából már kidolgozott specifikus fejlődési területekkel kell rendelkezniük, melyektől függően aztán majd hozzácsapják, -ragasztják, vagy összevonják a jövendőbeli közvetlen és/vagy megosztott befolyási övezeteket.

Az Európai Unió is a meghívottak között lesz?

Képviselőn keresztül lesz-e jelen, annak a többtérségű (AEÁ–Csendes-oceáni térség, AEÁ–Európa) tervnek az egyik elemeként, melyen most az amerikaiak dolgoznak? Az Orosz Föderáció egyedül fog megjelenni, vagy szintén a Sanghaji Együttműködési Szervezeten belüli, szintén többtérségű erőt szimbolizálva? Egyetlen tárgyalás lesz, vagy lesz egy kezdeti, kereteket megszabó, majd a rejtőző nagy partnerek ezután fognak csatlakozni és viszik végig azt, amit elegánsan a bolygó újrafelosztásának nevezhetünk?

Erre az első, rendkívül praktikus választ a Keleti Partnerség rigai csúcstalálkozója után fogjuk megkapni, ahol mindenki már a fentebb említett végjátékra való tekintettel is játszik.

Az EU nem akarja és (saját hitelessége megőrzése érdekében) nem is engedheti meg magának a vilniusi kudarc megismétlődését, és már forrásai sincsenek arra, hogy elviseljen egy Ukrajnánál nagyobb területre kiterjedő ellenségeskedést, ami nagyon is hihető lehetőség, amennyiben Oroszország úgy érzi, hogy a Nyugat hajthatatlanul folytatja bővítési politikáját. De az oroszoknak sem túl kényelmes az a gondolat, hogy tovább kell terjeszteniük az ukrán epizódot, a kemény és eltökélt válaszolási módjukhoz híven, de ami nagyon sokba került eddig nekik és éppen Oroszország szuperhatalmi hitelességének okoz komoly károkat.

Ezt Kína és India sem akarja, mivel nem hívei az erő alkalmazásának. Legalábbis nem ebben a stádiumban és olyan tétekért, mint Ukrajna, vagy – esetleg – bizonyos Balti-tenger melléki területek. Mindenesetre egy olyan forgatókönyv, mely szerint a Riga utáni időszakot feszültségek jellemeznék, ellentétes az AEÁ-nak a csendes-óceáni és az európai partnerségek megszilárdítására vonatkozó érdekeivel, így aztán nem szeretne egy ellenséges Oroszországot és új forró övezeteket sem a két lehetséges stratégiai helyszínen, a Balti- és a Fekete-tenger térségében.

Egy sor érdek szól tehát a helyzet eszkalálódásának elkerülése és egy kompromisszum előkészítése mellett, melyen jelenleg dolgoznak. Persze, ahogy az tőlük megszokott, a szuperhatalmak tartaléktervekkel is készülnek, és hagynak ezekből kiszivárogni ezt-azt. Minél inkább tartalékosak, annál inkább, sőt tüntetően előtérbe tolják azokat, valóságos elragadtatással sétáltatva ide-oda három tankot és két repülőt, ami – szerintük – elég annak bizonyítására, hogy megnyerték a háborút…

Természetesen más tervek is vannak, mint amilyen az Oroszország elleni EU-szankciók kiterjesztése – ezt a rigai csúcs után fogják megvitatni –, de a másik oldalon is, például a kelet-európai nukleáris erőművekkel kapcsolatos további megállapodások aláírása, vagy a legújabb típusú fegyverzetek eladása óriási közvetlen piacoknak (Indiának vagy Iránnak, például), de akár afrikai országoknak is, ahol most valójában Oroszország és Kína osztozik a valódi hatalmon.

Tényleg egy, a jaltaihoz hasonló mértékű és hatású megállapodás fog születni?

Minden bizonnyal igen. Pillanatnyilag (de ez már nem tart sokáig, mert úgy tűnik, gyorsan áttérnek a részletek megvitatására) nem lehet tudni, hogy egy konfliktus utáni tárgyalásról lesz-e szó, vagy olyanról, mely egy globális konfliktust hivatott megelőzni.

Ez a második változat viszont a „globális rend” keretének helyreállítását is feltételezi majd, az összes ebből következő, most elavult és egyre kevésbé releváns és tekintélyes szervezetekkel együtt. Ez az a logikus, koncepcionális következmény, mely végleg jelezni fogja, hogy a világ egy része megkezdte az ezután következő minőségi ugrást.

Mi tudjuk-e, hogy mit akarunk ezen a gyors és pezsgő tárgyaláson?

Nem tudom. Attól félek, hogy az sem tudja, akiknek tudnia kellene, így aztán, szintén szokás szerint hagyni fogják, hogy a Holdat ugassuk, a következő szakaszra kidolgozott terv szerint. De a Holdra ugatásnak is megvan a maga bája, nem igaz? Falusias, ósdi, enyhén idegesítő, de néha hasznos és bizonyos, óvatlan nemzetek számára lehet, hogy már csak ez marad majd.