„Miként is képzeli el (Bogdan Diaconu), hogy az etnikai, nyelvi és kulturális sokszínűségében is egységes Erdély, amely közel százévnyi purifikálás után próbál önmagára találni, hagyja magát megfosztani vágyai szárnyalásától?! Számtalan nacionalista cunami söpört végig e tájon, melyek háborúban és békeévekben törték-zúzták az etnikai sokszínűségében páratlan transzszilván világot. De a mi tudatunkból nem lehetett kitörölni. És most ezekben a napokban még fájóbb sebeket tépnek fel az ellenünk irányuló törvénykezdeményezések. Ma van a gyászos trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, amelyben a magyarság harmada kisebbségi sorsba taszíttatott. Az akkori megrázkódtatást a mai napig képtelenek voltunk feldolgozni. Gyilkos vitákban, vádaskodó csatározásokban próbáltak, próbálnak megoldást találni népünk szellemi vezérei, de az önpusztításon kívül kevés eredménnyel. Mert a vágyott Trianon-revízió délibábját nehéz a közösség fennmaradását célzó alkupolitikával legyőzni. És mily irónia, hogy a legradikálisabb harcosok kerestek meleg fészket az anyaország, vagy a befogadó Nyugat védő karjaiban. Beszéljünk az autonómiáról, vitatkozzunk román partnereinkkel akár a független Erdélyről addig, amíg lehet. És ha mindezt a törvényi korlátozás miatt csak madárnyelven írhatjuk le, akkor is.”