Sokkal több pénzt visznek haza augusztustól a főméltóságok.
A korrumpálhatóságot próbálják csökkenteni a legmagasabb rangú állami vezető havi fizetésének emelésével. Az augusztusban életbe lépő változást kormányhatározat rögzíti, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet, és 48 tisztséget betöltő személyt érint: az államelnököt, a kormányfőt, a minisztereket, a parlament házelnökeit, a hírszerző szolgálatok és más állami intézmények vezetőit.
A döntés indoka az, hogy a magas rangú állami vezetők fizetése gyakran alacsonyabb, mint más állami alkalmazottaké.
Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök korábban azt mondta: nem normális, hogy egy európai ország államfője mintegy 1500 eurót kapjon havonta, és az sem, hogy egy miniszter kevesebbet keressen, mint a beosztottjai.
Az állami vezetők bére a következőképpen növekedik (nettó bér, előbb a jelenlegi majd az augusztustól érvényes fizetés):
Államelnök: 6500 – 15108
Miniszterelnök: 6184 – 15108
Házelnökök: 6184 – 15108
Kormányfőhelyettes: 5800 – 14024
Miniszterek: 5350 – 13365
Szintén 13365 lejre emelkedik a hírszerző szolgálatok vezetőinek, az államelnöki tanácsosoknak a fizetése is. A legfelsőbb bíróság elnöke ugyanannyit keres majd augusztustól, mint az államfő, a kormányfő és a házelnökök.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.