Az ítélet jogerős, Borboly Csaba tanácselnök megvárja az indoklást.
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely zászlót a Hargita megyei önkormányzat épületéről, az intézmény épületen belüli bejáratától és az önkormányzat tanácsterméből. Az önkormányzatot a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ACDE) perelte be a székely zászló kitűzése miatt, és
A másodfokon eljáró táblabíróság szerdán helyben hagyta a Hargita megyei törvényszék március végén hozott ítéletét, amelyben a törvényszék arra kötelezte az önkormányzatot, hogy „a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székely zászlóként ismert kék-arany színű zászlaját, amelyet Hargita megye zászlajává nyilvánítottak, távolítsa el” a Hargita Megyei Tanács épületéről, és az épületből.
A zászló eltávolításáért pereskedő egyesület vezetője, Dan Tanasă a blogján megemlítette, korábban hiába kérte Jean-Adrian Andrei prefektustól, hogy tartassa be az önkormányzattal az alkotmányt és a törvényeket, és indítson pert a tanács ellen.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a megye honlapján közölt nyilatkozatában kijelentette: megvárják a jogerős ítélet indoklását, és annak elemzése után határoznak a továbbiakról.
– tette hozzá Borboly Csaba.
A Hargita Megyei Tanács 2009-ben nyilvánította először a megye zászlajává a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, 2012 szeptemberében a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyezászlóról hozott tanácsi határozatot. A helyi zászlókról szóló, tavaly júniusban elfogadott törvény alapján a Hargita megyei önkormányzat
A határozatot élesen bírálta Jean-Adrian Andrei prefektus. „Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére” – nyomatékosította a prefektus, aki a román jelképeket hiányolta a lobogóról. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni. A törvény értelmében ugyanis a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla.
A most kimondott bírósági határozat olyan zászlók eltávolítására kötelezi az önkormányzatot, amelyeket még 2009-ben tűztek ki.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.