De hol vannak a serényen dolgozó munkások? Hétköznap koradélután, a munkaidő kellős közepén egyet sem láttunk.
Kolozsváron pár éve nagyszabású útfelújítási munkálatok zajlanak a belvárosban. Ez ugye azzal jár, hogy a célba vett utcákat lezárják, jönnek a kotrógépek, leásnak egy-két vagy több méterre, majd ahol kell, a munkások kicserélik a csöveket és vezetékeket, feltöltik a gödröt, végül leaszfaltozzák, vagy beborítják Kínából importált vastag kőlapokkal. Ami szép és jó és dicséretes, bár sok helybélinek nem tetszik az új stílus, a járólapok vagy az újonnan elültetett csenevész platánfák.
A belváros közepén jelenleg is több utcát felástak. A Szentegyház (Iuliu Maniu) utca végig egy nap építőtelep. Erre merőlegesen húzódik egy nem túl hosszú (olyan 180 méteres), de annál forgalmasabb sétálóutca, a Bolyai János utca. A kolozsváriak tudják, hogy ha valakinek a belvárosnak ezen a részén akad dolga, erősen valószínű, hogy át kell haladnia ezen az utcán, ennek megfelelően a Bolyai utcában egész nap nagy a gyalogosforgalom.
Csak hát az a gond, hogy az embereknek nincs ahol menniük. Az utcafelújítók oldalt hagytak egy kb. 40 centiméteres járdacsíkot, ezen egyensúlyoz mindenki, és ha szembejön valaki, márpedig szembejön, az embernek fel kell tapadnia a ház falára, hogy elférjenek. Babakocsival, biciklivel itt teljesen esélytelen haladni, mert nem fér el a jármű. Íme:
Az úriember megállt, hogy elengedje a szemből érkező nénit, különben nem tudna egyikük sem továbbmenni.
Libasorban haladnak az emberek, a kalandosabb kedvűek lelépnek a sárba.
És ami még feltűnik: csütörtökön, tehát hétköznap, nem sokkal 15 óra előtt, tehát munkaidőben fotóztunk, de egyetlen munkást sem láttunk. Ott áll egy kis kotrógép árván, de senki sehol, se egy földmunkás, se egy legalább a lapátnyelet támasztva unottan dohányzó földmozgató szakember. Senki!
Átlépünk a szemközti Minorita (Hermann Oberth) utcába, ahol ugyanez a látvány fogad:
Itt valamivel szélesebb a gyalogosoknak meghagyott járdacsík, de se gépek, se munkások. Ez egy rendkívül forgalmas utca, a környéken 4-5 nagy belvárosi iskolából jönnek-mennek a diákok, ráadásul a zeneakadémia is itt van a sarkon. De úgy tűnik, az utcafelújítóknak valamiért nem kell sietniük, délutáni váltás nincs, jóvanazúgy, majd valamikor meglesz a munka.
Itt sem túl könnyű a falhoz lapulva oldalazni, sok kabáton, hátizsákon ott marad a fal nyoma.
A Minorita utca folytatásában, a Farkas (Mihail Kogălniceanu) felé haladva már elkészült az új útburkolat, helyükre kerültek a kínai kőlapok és az új villanyoszlopok is:
Továbbmegyünk a Farkas utcába és egy kicsit normalizálódik a helyzet, itt ugyanis végre feltűnnek a (dolgozó!) munkások és a talajgépek:
Itt megy a munka, mindenki dolgozik, a gépek zúgnak, készül az új térbukolat.
Farkas-utcai tájkép református templommal, református kollégiummal, akadémiai könyvtárral és dél-ázsiai vendégmunkásokkal. Utóbbiakból sokan dolgoznak Kolozsváron az útépítésben.
Ilyen lesz a Farkas utca új burkolata, ha elkészül.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt teljes a felfordulás, de legalább folyik a munka. Itt gyalogosan úgy-ahogy el lehet boldogulni, mert az utca mindkét oldalán megvan a járda.
Befordulunk a sarkon az Egyetemiek háza mellett, a Színház (Emmanuel de Martonne) utca burkolata már elkészült, ehhez hasonlóan néz majd ki a Farkas utca is. Ha elkészül, természetesen részletesen megmutatjuk, sok fotóval. Már ha addig a szomszédos utcákban is megjelennek végre a munkások, hogy megközelíthessük...
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.