// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus

A Republic Cipő nélkül és esőben is megtöltötte a Főteret

// HIRDETÉS

Felizzott a Főtér és a nosztalgia: most zúg az idei Kolozsvári Magyar Napok első igazi tömegkoncertje!

Telt teres koncertet adott a 25 éves Republic zenekar ma este Kolozsvár központjában annak ellenére, hogy egész nap és egész este esett, illetve szemerkélt. Nagy esők nem jöttek, épp csak annyi, hogy repüljön benne a bálna.

A téren csak a tömeg szélén lehetett átgyalogolni, mindenki kijött nosztalgiázni a négytől a hetvennégy évesig. A közönségben Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét is felfedeztük, aki családjával együtt hallgatta az évtizedes nótákat.

Fotó: Nagy Lóránd

Nem csoda, hogy megtelt a tér, hisz „egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz”, sőt: „soha ne gyere, ha most nem jössz!”, ráadásul „még, még, még, ennyi nem elég”. Nem baj, ha „kicsi vagyok”, mert „ha megnövök, belédrúgok” – ez van, „aki hülye, az is marad”. Főként ha a szerkesztőség ablaka arra rázkódik, hogy „rázd meg, rázd meg, rázd meg, rázd meg, rázd, ha piros az alma, rázd meg jól a fát!” 

Úgyhogy valaki küldje a felhőket, hogy „csak a hold az égen, csak a nap ragyogjon, simogasson a szél, simogasson, ha arcomhoz ér”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Székelyhon

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

// még több főtér.ro