Amint az oroszok már a spájzban (újabban a Krímben), úgy a DNA már az ítélőtábla vécéjében van.

Akinek allergiás tünetei jelentkeznek az Európa szó hallatán, aligha fog meghatódni attól, hogy május 25-én ugyanannyit ér az ő szavazata itt Erdélyben, mint egy németé Hamburgban, egy franciáé Lyonban, esetleg egy románé Madridban.

Amennyiben hinni lehet a felméréseknek, Ceauşescu elvtárs már az első fordulóban megnyerné az őszi elnökválasztást.

Politikai értelemben Magyarország egy nagy narancsszínű folt maradt, közepén meg itt-ott kicsi piros pöttyökkel.

Az már most tudható, hogy kik az új választási rendszer biztos vesztesei: a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek.

A most eltúlzott intézkedésről beszélő politikusaink évek óta érthetetlen módon kesztyűs kézzel bánnak a közöttünk járkáló szélsőjobbosokkal.

A magyar és a román radikálisokat sokkal több tényező köti össze, mint amennyi elválasztja. Hiszen egymás vak gyűlölete mellett azonosak a nézeteik szinte minden másban.

A köztársaság elnöke a nagykoalíció szétesése, az új, négypárti kormány összeállása apropóján szinte kizárólag a téma magyar vetületeit, illetve a románokra leselkedő veszélyeket domborította ki sajtómegjelenései alkalmával.

Az RMDSZ stabilizáló hatását már megtapasztalhatta a román politika.

Ilyen-olyan pártok, ilyen-olyan nációk, egymásra vagyunk itt utalva mind, közös érdek tehát, hogy az ország dolgai jobban menjenek. Olyanok vagyunk, mint fociválogatottjaink, sorsdöntő rangadókra folyton összesorsolnak: tetszik, nem tetszik, egymással kell játszani.

Lássuk be, sokkal könnyebb lenne valahogy kommunikálni az EMNT-elnök indulását a Fidesz-KDNP listáján, mint kínkeservesen összeszedni itthon azt a száz- vagy kétszázezer támogató aláírást.

A koalíciós feszültségek enyhülése kizárt, az sem lepne meg, ha a most hivatalba lépő liberális miniszterek alatt meg sem melegednének a bársonyszékek.

Olyan ország jövőképe bontakozik ki, ahol majd tízmillió szegény nyugdíjas szemléli az országot, a büszke nemzetállamot építő kínaiakat.

Az RMDSZ nem tehet fel májusban újra mindent a román választók közönyére.

Gyáva, képmutató társaság lehet az, amelyik a minap mellszobrot avatott Hegyközpályiban szegény Horthy Istvánnak. Hiszen világos: valójában itt az apának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak szólt az árpádsávos tiszteletadás, meg az ő nevével fémjelzett korszaknak.